1,8 millió magyar már ezzel a módszerrel tanul nyelvet

MTI2016. december 30. 18:00

Az egy évvel korábbinál háromszor több, 1,8 millió magyar felhasználója lett 2016 végére a Duolingo internetes nyelvtanuló platformnak, amelyen több mint 200 ezer külföldi magyarul kezdett el tanulni.

A világszerte 150 millió felhasználót számláló ingyenes alkalmazás most indított új szolgáltatásával a családtagok, barátok, ismerősök csoportokat hozhatnak létre, ahol egymást segítve, egymást motiválva tanulhatnak nyelveket. Luis von Ahn, a Duolingo vezetője és társalapítója elmondta, a nyelvtanulás alapvetően közösségi élmény, az egyik legnehezebb kihívás pedig a nyelvtanulás során a motiváció fenntartása.

A "Duolingo Clubs" alkalmazás iOS-es és Androidos készülékekre angolul, spanyolul, portugálul, franciául, németül, olaszul, oroszul, hollandul, ukránul, törökül, koreaiul, kínaiul, japánul, vietnámiul, románul, görögül, csehül, lengyelül, indonéz és thai nyelven, illetve magyarul elérhető.

A cégbe 2015 nyarán a Google Capitals 45 millió dollárt fektetett, ez után 470 millió dollárra becsülték a vállalat értékét. A cég a datafox adatelemző cég honlapján található információk szerint a 2011-ben alapított, pittsburgh-i székhelyű Duolingo 130 embert foglalkoztat, éves bevétele 7 millió dollár körül alakul, és 83,3 millió dollár befektetést kapott megalakulása óta.

Címkék:
karrier, oktatás, nyelvtanulás, tanulás, idegen nyelv, alkalmazás,