Már csak kedden igényelhető a méhnyakrák elleni védőoltás

MTI2016. szeptember 12. 19:03

Szeptember 13-ig, keddig igényelhető az iskolákban a méhnyakrák elleni védőoltás, a humán papilloma vírus (HPV) elleni oltás azoknak az iskolás korú lányoknak jár térítésmentesen, akik betöltötték a 12. életévüket és az általános iskola 7. osztályába járnak.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal közleményében emlékeztetett arra, az oltás beadásának feltétele a szülői nyilatkozat, ezt kell eljuttatni az iskolai védőnőnek. A védettséghez két oltás szükséges, hat hónap különbséggel. A vakcina első adagját 2016 októberében a felkarba adja majd be az iskolaorvos, a második oltást pedig 2017 tavaszán kapják meg a lányok.

A 2014-ben a nemzeti védőoltási programba emelt, méhnyakrák elleni iskolai kampányoltás az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adatai szerint rendkívül sikeres: az oltási program kezdetétől a jogosultak mintegy 80 százaléka, azaz több mint 70 ezer iskolás lány szülei döntöttek úgy, hogy kérik gyermeküknek a védőoltást.

Ennek nyomán az elmúlt két tanévben az iskolaorvosok összesen mintegy 150 ezer térítésmentes méhnyakrák-megelőző vakcinát adtak be.

Az állam által biztosított, méhnyakrák elleni védőoltás és annak beadatása a jogosultak számára mindkét dózis esetében térítésmentes, a költségeket a központi költségvetésből fedezik. A nemzeti védőoltási programba bekerült vakcina 93 százalékot meghaladó védelmet nyújthat a méhnyakrák ellen a korábban HPV-vel nem fertőzött lányok esetében.

Címkék:
biztosítás, egészség, iskola, egészségügy, védőoltás, igénylés,