Jön a beiratkozás: sokan trükköznek a lakcímkártyával

Pénzcentrum2016. április 13. 09:01

Csütörtökön és pénteken írathatják be tanköteles korú gyermekeiket a Klikhez tartozó általános iskolákba a szülők.

Az illetékes kormányhivatalok által kijelölt iskoláknak fel kell venniük a hozzájuk tartozó (a körzetben életvitelszerűen élő) tanulókat. A szülők azonban nem kötelesek a kijelölt iskolába beíratni a gyermeküket.

Sokan szeretnék azonban bebiztosítani, hogy gyermeküket az általuk választott iskolába vegyék fel, ezért bejelentik a gyereket abba a körzetbe, egy ott lakó rokon vagy barát lakásába. Ez pedig szabálytalan, ráadásul garanciát sem jelent. Az iskolák is próbálják kiszűrni az ügyeskedőket.

A budapesti kormányhivatal elmondása szerint tavaly a fővárosban a kerületek mintegy felében emelkedett meg a lakcímkártyával kapcsolatos ügyintézések száma 5-25 százalékkal január és április között. De ez nem jelenti azt, hogy ennyien igyekeztek trükközni, a hivatal ugyanis hangsúlyozta: a lakcím létesítésének indokait nem vizsgálják.

Címkék:
karrier, iskola, lakcím, beiratkozás,