Ilyen lehet az új szervezet, ha megszűnik a Klik

Pénzcentrum2016. március 30. 10:01

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) helyét átvevő állami intézményfenntartó struktúrájában nagyobb hatalmat kapnak majd az iskolaigazgatók - írja A Magyar Idők.

A új rendszer felépítéséről május 17-én tárgyal a Köznevelési Kerekasztal, tudta meg a lap Bíró Gábortól, a fórum fenntartói munkacsoportjának tagjától. A szakember elmondása szerint egyetértés mutatkozik abban, hogy továbbra is szükség van egyetlen központra, de a tervek szerint a konkrét feladatellátást több, már önálló költségvetéssel és jogkörökkel rendelkező szervezeti egység látja majd el.

Az elképzelés szerint ezek a szervezeti egységek nagyobb mértékben vonják be az iskolaigazgatókat a döntéshozatalba, hiszen az a cél, hogy ott szülessenek a döntések, ahol a probléma jelentkezik. Abban is egyetértés van, hogy ezután is állami fenntartásban kell tartani a közoktatási intézményeket.

Loading...

Címkék:
karrier, iskola, klik, megszűnik, igazgató, klebelsberg intézményfenntartó központ,