Újabb sarc a szülőknek: ezért is fizetni kell a suliban?

Pénzcentrum2015. december 15. 11:10

Több ponton is módosítanák a köznevelési törvényt a kormány honlapjára feltett tervezet szerint. Az egyik legfontosabb változás, hogy a délutáni szakkör is fizetős lehet.

Fizetősek lehetnek a délutáni szakkörök és az iskolai énekkar is az iskolában, ez derül ki a kormány oldalára feltett közoktatási törvény módosításának tervezetéből.

Az Eduline.hu szakportál szerint fizetni kellene ezentúl a tanulmányi és szakmai versenyekért, a szakkörökért, a diáknapokért, az énekkari foglalkozásért (ez különösen annak fényében érdekes, hogy Balog Zoltán szeretné mindennapossá tenni az éneklést, amelyről itt olvashattok bővebben), más művészeti tevékenységért, az iskolai sportkörökért, a házibajnokságért, az iskolák közötti versenyekért és a bajnokságokért is.

A legnagyobb változás mindenképpen az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások körét érinti, a tervezet szerint ugyanis ezentúl nem lenne térítésmentes az első szakképesítésre való felkészülés, ennek keretében a gyakorlati képzéshez biztosított munkaruha, egyéni védőfelszerelés és tisztálkodási eszköz, a szintvizsga, a különbözeti vizsga, a javítóvizsga, a szakmai alkalmassági vizsga, a pályaalkalmassági vizsgálat, valamint az első szakmai vizsga a tanulói jogviszony ideje alatt, a tanulói jogviszony fennállása alatt megkezdett vizsga esetén a pótló szakmai vizsga és első alkalommal a javító szakmai vizsga.

De a kormány elvenné az ingyenességet a gyógypedagógiai tanácsadástól, a korai fejlesztés és gondozástól, a fejlesztő neveléstől, a fejlesztő felkészítéstől és a fejlesztő iskolai oktatástól is.

Megszólalt a minisztérium

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedd délután azt közölte: a Kormánynak nincs olyan terve, amely a köznevelésben jelenleg térítésmentesen igénybe vehető ellátások körét szűkítené. Továbbra sem kell fizetni a szakmai versenyekért, a szakkörökért, a diáknapokért, az énekkari foglalkozásért, más művészeti tevékenységért, az iskolai sportkörökért, a házibajnokságokért.

Szerintük a törvénymódosítások ugyanis nemhogy csökkentették volna, épp bővítették a köznevelés és szakképzés rendszerében az ingyenesen, illetve térítésmentesen nyújtott nevelés-oktatás körét.

Mennyibe kerülnek a különórák?

Már most is rengeteg gyermek jár extra nyelvórákra, sportolni, vagy egyéb különórára, amiket a szülőknek kell fizetniük. Ha a gyerek egyesületben sportol, az akár havi 20 ezer forintos pluszkiadást ró a családra, és ehhez jönnek a nyelvórák, amik havi szinten szintén 10-20 ezer forintot jelentenek, illetve a tantárgyak számától és az óraszámtól függően a különórák is legalább ennyi pénzt felemészthetnek.

Nyelvtanulás

Ha valaki egyedül tanulna nyelvet nyelviskolában, akkor körülbelül 3 500-4 000 forintos óradíjjal kell számolnia. Az egyik legnagyobb magyar nyelviskolában, ha ketten járnak egy tanárhoz, akkor 2000 forintos az óradíj, ha pedig négyen, akkor már csak 1700 forintot kell fizetni fejenként. De mielőtt nyelviskolát választunk, érdemes szétnézni az ajánlatok között is, a tanév elején sokféle akcióval toborozzák az iskolásokat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az interneten számos magántanár hirdeti magát, erre specializálódott gyűjtőoldalak is vannak. Itt általában a nyelvtanárok 2 000-2 500 forintos áron hirdetik magukat 45 percért, 3 ezer forinttól kezdődnek a 60 perces díjak. De például az egyik magántanárnak 6 fős csoportos, 45 perces képzési időért 1 500 forintot kell fejenként fizetni.

Korrepetálás, különórák

Például matekot különórán egyedül tanulhat a gyerek 4 000 forintos óradíjért, de ha már 4-es csoportban gyakorolna, akkor 2 000 forint az óradíj a hirdetés szerint. Így ha például 60 órás tanfolyamra megy, akkor az már 240 ezer forint, ha egyedül járna. Magyart magántanárnál lehet tanulni 1 500 forintos óradíjért, de az online hirdetések tanúsága szerint 3 000 forintot is kifizethetünk csupán 45 percért. Ez heti kétszeri alkalommal számolva öt hét után máris 30 ezer forintot jelent.

Mi a helyzet a sporttal?

Ha egy sportegyesületnél kezd el edzeni a gyerek, ott először is számolni kell egy éves tagdíjjal, ami akár 2-3 000 forint is lehet. Ehhez jön a havi edzésdíj, ami általában 6-8 000 forint. Ha versenyezni is fog a gyerek, akkor versenykönyvet is kell neki vásárolni, illetve az is előfordulhat, hogy az adott rendezvény beugrós lesz, így az is még több pénzbe kerül, ha meg akarjuk nézni a teljesítményét. Ez akár további ezer forintot jelenthet alkalmanként.

De az edzésre kötelező felszerelés is kellhet, ez sportágtól függően 4 ezer forintról szokott indulni. Egyes felszerelésekért azonban akár 20 ezer forintot is elkérnek. A lányok esetében például 15 ezer forintba kerülhet egy versenytáncos ruha. De bármilyen edzésre kellhet tornacipő, ami minimum 7 ezer forint.

Úszásoktatásra egyébként például 18 ezer forintba kerül egy tíz alkalmas bérlet, egy gyerek mászóbérlet pedig heti két alkalommal egy hónapra 9 ezer forint. Focizni például lehet 3 000 forintért 4 alkalommal. Ha teniszeznie, már 2 500 forintért tud egy órát akár, 2-3 fős csoportokban. Ha valaki azt szeretné, hogy gyermekével egyedül foglalkozzanak, az már drágább mulatság, általában 4 000 forintról indul az óradíj, és ilyenkor a pályabérlet díját is ki kell pluszban fizetni.

Loading...

Címkék:
karrier, iskola, köznevelési törvény módosítás,