Erre számíthatunk idén az iskolákban, óvodákban

MTI2015. augusztus 27. 17:01

Folytatódnak a köznevelésben 2010-ben elindított, a teljes rendszert érintő változások a jövő héten kezdődő 2015/2016-os tanévben is - mondta Hoffmann Rózsa országgyűlési képviselő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A korábbi köznevelési államtitkár - aki felidézte a köznevelési törvény 2011-es elfogadását - kiemelte:

jelentős változás, hogy idén ősztől minden 3 éves kort betöltött kisgyermeknek óvodába kell járnia.

Ettől a lépéstől számos pozitív változást remélnek - mondta, és utalt arra, hogy ezt több országban is meglépték már.

Hoffmann Rózsa kitért arra is, hogy a most induló tanévben folytatódik a pedagógus-életpálya kiépülése, a pedagógusok minősítése, a béremelés. Hangsúlyozta: az életpályának köszönhetően már jó előre tudható, hogy milyen keresetekkel lehet számolni. Ma a pedagógusok legalább 50-100 ezer forinttal több pénzre számíthatnak, mint az életpálya bevezetése előtt - közölte.

Hozzátette: az új minősítési rendszernek köszönhetően tízezer feletti a mesterpedagógusok száma, és megjelennek a kutatótanárok is a középiskolákban.Kiépült a mindennapos testnevelés és megtörtént a szakképző intézmények átvétele is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Szólt a Nemzeti alaptanterv kiterjesztéséről és felülvizsgálatáról, az ingyenes tankönyvellátás további kiterjesztéséről, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működésének javításáról. A változások között említette még az igazgatók kinevezésének új rendjét, a háttérintézmények működésének racionalizálását.

Címkék:
karrier, óvoda, iskola, iskolakezdés, klebelsberg intézményfenntartó központ, pedagógus béremelés,