Mi lesz a gyerekkel nyáron, az utcán lóg majd?

Pénzcentrum/InfoRádió2015. június 8. 17:45

Míg az óvodáknak kötelezően nyitva kell lenniük egész nyáron, addig az iskolás korosztálynak nincs kötelezően nyitva tartó nyári napközi, aminek a segítségét igénybe vehetnék a szülők - mondta Salamon Eszter, az Európai Szülők Magyarországi Egyesületének szóvivője.

Akiknek iskolás gyerekeik vannak, hatalmas problémát jelent a két és fél hónapos nyári szünet, miközben a szülők, ha nagyon szerencsések, két hét szabadságot tudnak kivenni, a kevésbé szerencsések viszont csupán pár napot. Meg kell valahogyan oldaniuk azt, hogy a gyerekeik biztonságban legyenek

- vázolta az alapproblémát Salamon Eszter.

Nyilván ez elsősorban az általános iskolás korosztályt érinti. A középiskolások már a kortárs csoporttal meg tudják valahogy oldani a nyarat, az persze nem biztos, hogy értelmes tevékenységet végeznek - tette hozzá.

Ám nincs mindenhol napközis táborozási lehetőség. Miközben az óvodáknak megtiltották, hogy egy-egy településen egy óvoda úgy bezárjon, hogy semmilyen gyerekfoglalkoztatás ne legyen, ez az iskolás korosztályra nem igaz - emelte ki a szóvivő.

A másik probléma az, hogy nagyon sok helyen - főleg amikor jön egy-egy komoly meleghullám nyáron - gyakorlatilag tartózkodásra alkalmatlan körülmények között vannak a gyerekek az állami iskolákban. Bádogtákolmányokban, szabadtéren, sokszor napon vannak a gyerekek - fogalmazott Salamon Eszter.

Ahhoz, hogy a gyerekek részesei tudjanak lenni a napközis tárbori programnak, jegyet vagy bérletet kell vásárolni, amit sok család nem tud megengedni magának - ez a harmadik probléma - véli a szóvivő.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Esélyegyenlőségi szemlélettel az lenne a cél, hogy akik hátrányosabb helyzetből indulnak, azok több segítséget kapjanak. Nyilván aki el tudja vinni a gyerekét nyaralni - akár csak azért, mert akkor a gyerek más környezetben van - vagy el tudja küldeni kifejezetten tematikus vagy fejlesztő táborba, az a gyerek sokkal előnyösebb helyzetben van, mint aki csak gyerektárolásra berendezkedett intézményekben tárolnak, vagy otthon nézik a tévét reggeltől estig - fogalmazott Salamon Eszter.

Azokon a napokon, amikor a gyerekek nincsenek iskolai keretek között, nincsen megoldva, hogy valódi élelemhez jussanak. Néhány kistelepülésen megoldják az idősek házhoz szállított étkeztetéséhez hasonlóan a gyerekek étkezését is. De a legtöbb település csak azt a gyereket etetik, aki éppen aznap bement az iskolába.

Ez nemcsak a nyári szünetben probléma: szegregált településeken elmondják, hogy karácsonykor is éheznek a gyerekek, mert az öregek megkapják az ételadagot, a gyerekeknek nem jár a téli szünetre sem - közölte a szóvivő.

Címkék:
karrier, iskola, vakáció, nyár,