Összecsapott tananyag, hideg tanterem várt a közfoglalkoztatottakra

Magyar Nemzet2015. március 11. 10:02

A tavaly téli közfoglalkoztatási képzések anyagát mindössze két hónap alatt kellett összeállítani és a szükséges pénzt, pedig csak három nappal a tanfolyam indulása előtt biztosították. Volt ahol fűtetlen volt tanterem, vagy nem volt szék, többek között ezeket állapította meg az alapjogi ombudsman a képzések kapcsán - írja a Magyar Nemzet.

A 2013. december és 2014. április között megvalósuló téli közfoglalkoztatással az ország minden területéről számos panasz érkezett hivatalhoz. Az Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) ellenőrzésein találkozott olyan esetekkel, amikor hiányoztak a taneszközök, a gyakorlati képzéshez szükséges munkaruhák, a jegyzetfüzet és az íróeszköz, és olyan is előfordult, hogy fűtetlen helyiségben folyt a képzés.

Az ombudsman megállapította: a képzések oktatási tananyagának előkészítését csupán két hónappal a képzések indulását megelőzően kezdték kidolgozni, az előkészítéshez szükséges pénzügyi fedezet pedig csupán néhány nappal a tanfolyamok december elejei indítása előtt, november 28-tól állt rendelkezésre.

Címkék:
karrier, oktatás, közfoglalkoztatás,