500 iskola kerül az NGM-hez

Magyar Nemzet2014. július 24. 08:31

Várhatóan idén szeptemberben megalakul a Nemzetgazdasági Minisztérium új háttérintézménye, amely a jövőben a szakiskolák és szakközépiskolák fenntartásáért, illetve szakmai irányításáért is felel majd - írja a Magyar Nemzet.

A lapnak Czomba Sándor munkaerő-piaci és képzési államtitkár elmondta, az új fenntartó, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) mintegy ötszáz iskolát venne át a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól.

Az NSZFH létrehozását követően megkezdődik a jogszabályok módosítása, és legkésőbb 2015 szeptemberében minden érintett intézményben az új fenntartói struktúrában indulhat a tanév.

Czomba Sándor hozzátette: a vegyes profilú intézmények, vagyis ahol szakképzés mellett gimnáziumi oktatás is folyik, átvételének menete még nem teljesen tisztázott, így elképzelhető, hogy nem egy időpontban veszik át az összes iskolát.

 

Címkék:
karrier, NGM, iskola, klik,