Iskolakezdés: idén is nyáron kell fizetni a szülőknek

Népszava2014. július 23. 08:33

Idén is az iskolakezdés előtt majd egy hónappal kell befizetni a tankönyvcsomagok árát - írja a Népszava.

Augusztus 15-i határidővel kell befizetni a tankönyvcsomagok árának rendezéséhez szükséges csekkeket, amelyeket már minden szülőnek kipostáztak. A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ugyanakor kiemeli, hogy az esetleges postai késlekedésről nem tehetnek.

Ennek fényében jó tudni, hogy az állami tankönyvterjesztő cég ügyvezető igazgatója szerint azok a diákok is átvehetik majd ősszel a tankönyveket, akiknek szülei kicsúsztak a határidőből.

Persze a tavalyi tapasztalatok fényében az is kérdéses, hogy idén sikerül-e időben leszállítani az iskolákba a tankönyveket. Tavaly több esetről is lehetett hallani, hogy a gyerekek csak hónapokkal az iskolakezdés után jutottak hozzá a könyvekhez, munkafüzetekhez.

 

Címkék:
karrier, iskola, tankönyv, könyvtárellátó, kello, iskolakezdés,