Ez már a nyugdíjösszeomlás: milliókat bukik minden egyes idős magyar

Pénzcentrum2023. április 9. 09:04

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíjasok terhet jelentenek a költségvetés számára, azonban ez koránt sem igaz: jellemzően jóval többet fizetnek be életük során. mint amennyit nyugdíjba vonulásuk után kapnak az államtól – írta a 24.hu.

Jelenleg 4,691 embert foglalkoztatnak Magyarországon, akiknek a bruttó átlagfizetése 528 ezer forint. A dolgozók közül mindenki fizeti a 13 százalékos szociális hozzájárulási adót, azaz a szocho-t, aminek 71,6 százaléka megy a nyugdíjalapba. A szocho – ha az átlagkeresetet nézzük – havonta 49 ezer forint körülbelül, de emellett fizetünk még 18,5 százalék tb-járulékot, amelyből 10 százalék a nyugdíjjárulék (53 ezer forint). Tehát az átlagkereset alapján fejenként 102 ezer forintot fizetünk be most nyugdíjcélra, azaz a csaknem 4,7 millió foglalkoztatottra vetítve ez az összeg havonta 478 milliárd forint.

Ha pedig ebből csak az öregségi nyugdíjat fizetnék, akkor az havonta mintegy 415 milliárd forint kiadás lenne. Vagyis 63 milliárd forinttal több a nyugdíjcélú bevétel, mint a kiadás, ha azt nézzük, hogy 1,99 millió nyugdíjas van Magyarországon jelenleg, és az átlagnyugdíj 208 500 forint.

Viszont, ha azt nézzük, hogy az nem csak öregségi nyugdíj van, hanem az összes nyugdíjszerű ellátást is ebből a bevételből fizetik, akkor kerekítve már 2,43 millió ellátottal és 190900 forintos havi ellátási átlaggal kell számolnunk. Így pedig az jön ki, hogy 463 milliárd forint a kiadás, ami így is 15 milliárd forinttal kevesebb, mint a bevétel.

Magyarországon az emberek átlagosan 38 év szolgálati idővel mennek nyugdíjba a KSH adatai szerint, ami átlagosan összesen 46,5 millió forint befizetést jelent. Átlagosan 10,65 évet töltünk nyugdíjban, ami azt jelenti, hogy 26,6 millió forintot kapunk vissza átlagosan. Ha pedig ezt nézzük a nyugdíjasok ma nem terhet, hanem erőforrást jelentenek a költségvetésnek.

Címkék:
kiadás, forint, átlagnyugdíj, millió, milliárd, nyugdíjasok, alapnyugdíj, szocho,