Hivatalos: emelkedik a nyugdíjkorhatár, idén már nem is lesz megállapítás

Pénzcentrum2021. július 6. 11:46

Az 1956-ban születettek 2021-ben 64,5 évesen mehettek nyugdíjba, július elsejéig a korosztály utolsó, 1956 decemberének végén született tagjai is érvényesítették korkedvezményüket. Július 1-től mindenki egységesen 65 évesen mehet nyugdíjba, de ezt a gyakorlatban már csak jövőre tehetik meg. Korkedvezményt a Nők 40 jogosultjai élvezhetnek.

A nyugdíjkorhatár ténylegesen nem nő 2021-ben, marad 64 év 183 nap, vagyis az 1956. második félévében született személyek töltik be a korhatárukat 2021. első félévében. A korhatár csak 2022. január 1-jétől nő 65 évre, az 1957-ben vagy később születettek részére. Idén második félévben így a korhatár aktuális betöltése alapján nem lesz nyugdíjmegállapítás, éppen úgy, ahogyan 2020. első félévében sem volt.

Ennek ellenére, 2021-ben bármikor igényelheti a nyugdíját az, aki már korábban teljesítette annak feltételeit. Magyarországon nincs nyugdíjkényszer, így a nyugdíját senki sem köteles igényelni akkor, amikor teljesíti annak feltételeit – írja a nyugdíjguru.hu.

A 2014 óta zajló fokozatos korhatáremelés alapján az egyes születési évjáratok küszöbértékei évről-évre sávosan emelkedtek. A nyugdíjba vonulás feltétele volt, aki,

  • 1952. január 1-je előtt született, a betöltött 62. életév;
  • 1952-ben született, a 62. életév betöltését követő 183. nap;
  • 1953-ban született, a betöltött 63. életév;
  • 1954-ben született, a 63. életév betöltését követő 183. nap;
  • 1955-ben született, a betöltött 64. életév;
  • 1956-ban született, a 64. életév betöltését követő 183. nap;
  • 1957-ben vagy azt követően született, a betöltött 65. életév.

Az öregségi teljes nyugdíjra az jogosult, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, legalább 20 év szolgálati időt szerzett és biztosítással járó jogviszonyban sem belföldön, sem külföldön nem áll.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hogy a későbbiekben emelkedik-e a nyugdíjkorhatár, arra jelenleg nincsenek kormányzati tervek, iránymutatások. Az idei korhatáremeléssel várhatóan 2035-ig fenntartható marad a nyugdíjrendszer, ezt a nézetet az MNB szakértői is osztják.

Címkék:
korkedvezmény, nyugdíjkorhatár, nők40, korhatár, nyugdíjasok, korkedvezményes nyugdíj,