Bejelentették: ennyivel nőnek a nyugdíjak jövőre

MTI2017. november 30. 18:01

Januártól 3, illetve 3,8 százalékkal nőnek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások a decemberihez képest, attól függően, hogy 2017-ben vagy annál korábban állapították meg a járandóságot - jelentette be az az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Balog Zoltán közölte, a 3 százalékos emelést a törvényi előírásoknak megfelelően kapják az érintettek, míg a további 0,8 százalékot azok, akiknek az idei évnél régebben állapították meg a nyugdíjat. Emlékeztetett arra, hogy a novemberi 0,8 százalékos egyösszegű kiegészítés beépül a 2017 előtt megállapított nyugdíjakba. Közölte, ezt figyelembe véve

egy 113 ezer forintos öregségi nyugdíj 4325 forinttal vagy 3390 forinttal emelkedik.

A miniszter arról is beszélt, hogy a 2018-as költségvetésbe már betervezték, hogy a jövő év végén is fizetnek nyugdíjprémiumot; erre több mint 32 milliárd forintot különítettek el.  Emlékeztetett arra is: az ő javaslatára, Lázár János miniszter kezdeményezésére kedden elfogadta az Országgyűlés, hogy januártól plusz 50 ezer forintot kapnak havonta a nyugdíjuk mellé azok, akik legalább húsz évig otthon ápolták tartósan beteg gyermeküket.

Címkék:
nyugdij, nyugdíjemelés,