Ezt csak kevés nyugdíjas tudja, pedig a havi betevő múlik rajta

Magyar Nemzet2017. október 18. 08:30

A nyugellátás mellett munkát végzők közül csak kevesen tudják, hogy egy 2007-ben életbe lépett jogszabály értelmében jogosultak nyugdíjuk kiegészítésére - nyilatkozta Varga Gyuláné adószakértő a Magyar Nemzetnek.

Az a nyugdíjas, aki munkát végez, köteles keresete után nyugdíjjárulékot fizetni, ám a szolgálati időt a nyugellátás mellett aktív munkával töltött pluszidő nem növeli.

Varga Gyuláné adószakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy ennek kompenzálására a munkavégzés során elért kereset fél százalékával növelték meg a nyugdíjat, feltéve, hogy az érintett kérvényezte az összeg kifizetését. 

Egy 2017. január elsején életbe lépett változásnak köszönhetően ma már nem kell kérvényezni a járandóság számfejtését, mert az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Központja (ONYIK) automatikusan intézkedik a tavalyi évben nyugdíj mellett végzett munka után járó összeg kifizetéséről, legkésőbb október végéig. A korábbi időszakra vonatkozó keresetek után ugyanezt már idén június végéig megtette az ONYIK. 

Michnai Attila adószakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy ha egy nyugdíjas esetleg még azelőtt elhalálozik, hogy sor kerülne az automatikus számfejtésre, akkor az özvegyi nyugdíjra jogosult személy megkaphatja ezt az összeget, ha külön kérvényezi.

Címkék:
nyugdij, nyugdíjas, nyugdíjasok, nyugdíjas munka,