Heti 70 óra meló, sajgó hát: mutatjuk a korai nyugdíj árnyoldalát

Pénzcentrum2017. augusztus 8. 11:00

Öt éve annak, hogy kilépett a mókuskerékből, felmondott a munkahelyén és "nyugdíjba vonult" Sam Dogan. Akkor 34 éves volt. Most, 39 évesen boldogabb, mint valaha. Blogján számolt be róla, miben és hogyan változott az élete 2012 óta.


Addig alszol, ameddig akarsz. Nem rohansz sehová, te osztod be az idődet. Azzal foglalkozol, amivel csak szeretnél - mindez igen csábítóan hangzik. Nem véletlen, hogy Magyarországon és külföldön is egyre többen választják a korai nyugdíjat.

Sam Dogan tudatosan készült rá, hogy 34 évesen kiugorhasson a mókuskerékből. "Ahogy teltek-múltak a hónapok, egyre biztosabb voltam benne, hogy jó döntést hoztam" - írja. Végre olyasmikre jutott ideje, amire korábban, napi 8, vagy inkább 10 óra munka mellett soha. Most, 5 év után visszatekintve pontokba szedte, milyen is a korai nyugdíjas-lét, neki hogyan változott az élete 2012 óta.

1. A korai nyugdíjazás idővel egyre könnyebb lesz

Az első néhány évben azért bizonytalan volt, és még mindig ott lebegett annak a lehetősége, hogy esetleg visszatér a munka világába. A negyedik évre érezte azt, hogy ez biztosan működni fog. Részvényeinek hozamából élt, szóval volt egy biztos passzív jövedelme. És létrehozta blogját is, Financial Samurai néven ír, mellette sokat publikált az új életformájáról különböző lapoknak is.  Idén március 8-án pedig már az ötödik évfordulóját ünnepelte annak, hogy nagyrészt kötöttségektől mentesen él és azzal foglalkozik, amiben örömét leli.

Kezdetben, ha valaki rákérdezett, mivel is foglalkozom, azt mondtam, hogy nyugdíjas vagyok. Aztán rájöttem, mennyire kellemetlenül is hangzik az, hogy valaki 34 évesen azt mondja, nyugdíjas. Éreztem, hogy neheztelnek, úgyhogy egy idő után inkább azt mondtam, munkanélküli vagyok, és próbálom megvalósítani az álmom, hogy író lehessek

- írja blogján.

2. Rengeteg munka, rengeteg kockázat

Visszanézve őrült dolognak tartom, hogy 60-70 órát dolgoztam egy héten a cégnél, 10 éven át, és ehhez jött még a heti 20-30 óra, amit a blogírással töltöttem (a blogot már akkor elkezdte írni, amikor megfogant benne a korai nyugdíjazás ötlete - a szerk.). Nem csoda, hogy állandóan fájt a hátam, a könyököm, és a lábam! Ha kétségbeesetten meg akarod változtatni az életedet, mindent megteszel azért, hogy elérd a céljaidat. Mostanában heti 25 órát töltök munkával, de olyan dolgokkal foglalkozom, amiket szeretek

- írja.

Az is igaz, hogy kerüli a kockázatos pénzügyi befektetéseket.

Adj nekem egy kötvényt, ami tartja az értékét, és 4 százalék vagy annál valamivel több hozamot fizet, és már boldog vagyok. Az élet sokkal jobb, ha nem vársz óriási dolgokat

- jegyzi meg. Mindenkinek azt tanácsolja, dolgozzon keményen, míg fiatal, mert idősebb korában már nem akar majd hajtani. Pénzügyileg is akkor hozzon kockázatosabb döntéseket, míg van fix munkahelye, hogyha veszít, talpra tudjon állni. Idővel viszont inkább a biztos befektetésekre hajt szerinte az ember.

3. Kövesd az álmaid - ez nem klisé többé

Honlapja, a Financial Samurai az első két évben nem segítette őt plusz jövedelemhez. Ez nem is okozott különösebb problémát, hisz volt egy jól fizető állása. Érdekes módon, miután felmondott, pénzt látott abból is, ami a szenvedélye - az írásból.  Most például több pénzt keres a cikkeivel, mint amennyi befolyik a passzív jövedelemből.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

4. Meg fogod találni, mi okoz számodra örömet

A mellett, hogy aggódsz, vajon elég lesz-e a félretett pénzed, a korai nyugdíjazásnál felmerül annak esélye, hogy miután valaki otthagyja a biztos munkahelyét, elszigetelődik, magányos lesz, esetleg unatkozni is fog. Ez nem teljesen irreális félelem, több tanulmány is foglalkozott a témával. Egy britkutatás szerint például a nyugdíj 40 százalékkal növeli a depresszió kialakulásának esélyét.

Az ugyanis, hogy felhagyunk a napi munkával, elszigetelődéshez is vezethet - a legtöbb embernek az ismerősei, barátai a munkahelyhez vagy a munkavégzéshez kötődik. Ezek a kapcsolatok pedig jó eséllyel valóban le is épülnek. Ezzel kapcsolatban Sam Dogan megjegyzi, ebben tényleg van valami, viszont mióta ő felmondott, több, az övéhez hasonló életmódot élő emberrel barátkozott össze. "Rengeteg olyan ember van, aki nem hagyományos munkát végez, hagyományos munkaidővel, és csodásan él. Mégis mit gondolsz, hogy lehet az, hogy az utcák mindig dugig vannak emberekkel a nap közepén is?" - írja blogján.

Megjegyzi, az unalomtól sem kell tartani. "Ha elég motivált voltam abban, hogy korán nyugdíjba vonulj, akkor elég motivált leszel ahhoz is, hogy olyan dolgokkal foglalkozz, amik érdekelnek. Sok korai nyugdíjas most elfoglaltabb, mint amikor bejelentett munkaviszonyuk volt" - jegyzi meg.

5. A boldogság egy új szintjét tapasztalod meg

Sokan megkérdezik tőle, nem zavarják-e a rosszindulatú kommentelők. Azt mondja, nem, mert nem sok ilyennel találkozott. Ráadásul most már hidegen hagyják mások megjegyzései.  Minél hosszabb ideje élsz gondtalan nyugdíjasként, annál boldogabbá válsz.

+1. Ne felejtsd el, miért dolgoztál olyan sokat

Akár szegény vagy, akár gazdag, ne felejtsd el, miért: mindig tartsd észben, miért hozol áldozatokat, és akkor az élet is könnyebb lesz. "32 éves voltam, amikor láttam magamat apaként, aki otthon van, a gyereke és a felesége mellett. Olyan apa szeretnék lenni, akinek nem okoz problémét, ha egész éjjel nem tud aludni, mert a gyerekkel foglalkozik: bepólyázza, kicseréli a pelenkát, és ha szüksége van rá, megnyugtatja a kicsit, hogy az anyukája 2-3 órát tudjon aludni a szoptatások között" - írja.

Ő ezért dolgozott, ezt szeretné elérni és mindent meg is tesz a cél érdekében. "Ha van egy álmom, mindent megteszek azért, hogy valóra váljon. Az, hogy nincs munkám az egyetlen módja annak, hogy megvalósíthassam, amit elképzeltem".

Címkék:
karrier, nyugdij, munka, penzcentrum, korai nyugdíj,