Még nincs 36, máris nyugdíjba ment a magyar srác: így csinálta

Pénzcentrum2017. július 4. 14:02

Áprilisban volt egy éve, hogy felmondott, azóta "nyugdíjasként" él Takács Szabolcs, aki a Pénzcentrumon számol be arról hétről hétre, hogy csinálta. Beavat abba, hogyan telnek a mindennapjai, sőt, a pénzügyeibe is bepillantást nyerhetünk.


Idén lett 35 éves, de már egy éve felmondott és nyugdíjasként él Takács Szabolcs. Májusban a Pénzcentrumnak beszélt arról, nem volt részéről tudatos döntés, hogy "nyugdíjba vonuljon". Miután ott hagyta a munkahelyét, úgy érezte, nem akar többé kötött munkaidőben dolgozni, és főnökre sincs szüksége.

Azt terveztem, hogy kb. 1-1,5 év pihenés után újra fix munkát vállalok majd, de idő közben két dologra lettem figyelmes: egyrészt a kiadásaim - mondhatni maguktól - jelentős mértékben visszaestek. Amíg abba nem hagytam a munkát, nem is gondoltam volna, hogy mennyi mindenre költök amiatt, mert van állásom. Másrészt, ahogy volt időm többet foglalkozni a befektetéseimmel, felismertem, hogy mennyi pénzt képesek hozni ezek, ha egy kicsit helyrepofozom őket. Szépen lassan kialakult bennem a gyanú, hogy ha úgy döntök, meg tudok élni kizárólag a befektetéseimből

- írja blogján.

Úgy fogalmaz, emberkísérletet végez magán, és a tapasztalatait blogon osztja meg másokkal. Ahhoz, hogy a korai nyugdíj működjön, véleménye szerint a következőre van szükség:

  • 1. költsünk kevesebbet, éljünk egyszerűbb életet
  • 2. fektessünk be okosabban
  • 3. élvezzük ennek a gyümölcseit.
Hogy mennyi tőke kell egy korai nyugdíjazáshoz, az leginkább attól függ, hogy mennyire vagy képes leszorítani a megélhetési költségeidet

- mondta a Pénzcentrumnak Takács Szabolcs. Külföldi kutatások szerint egyébként az éves megélhetési költségünk 25-szörösére rúgó megtakarítás kell ahhoz, hogy ennek hozamából nagy valószínűséggel életünk végéig megéljünk. Így minden évben az induló pénzmennyiség 4 százalékát lehet kivenni és abból lehet finanszírozni a kiadásokat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

"A 4 százalékot minden évben az inflációval igazíthatod. Ha van egy kezdeti összeg, mondjuk 100 millió, akkor minden évben kivehetsz 4 milliót, és ezt minden évben az inflációval növelheted. Kutatások szerint így szinte biztosan nem fogy el, mert a hozam annyit visszatermel belőle" - mondta Takács. Persze jól kell befektetni. Viszont Takács szerint nem biztos, hogy ez a 4 százalékos szabály a mai környezetben érvényes, mert nagyon leestek a hozamok, ő ezért az éves minimális megélheti költségének a 30-szorosával indult.

 Tapasztalatairól, mindennapjairól mostantól rendszeresen beszámolunk a Pénzcentrumon.

Címkék:
karrier, nyugdij, megtakarítás, penzcentrum, takács szabolcs,