Pénzcentrum/InfoRádió • 2014. november 27. 17:33
A magyar nyugdíjrendszerrel nem az a baj, hogy rossz a nyugdíjszámítás képlete, hanem, hogy egyre kevesebb az aktív dolgozók száma, akiknek a befizetései fedezik a nyugdíjkifizetéseket - mondta Matics Ágnes. A nyugdíjszakértő kiemelte: az egyéni nyugdíjszámla bevezetése fontos, mert azzal mindenki számára nyomon követhető lenne a nyugdíjjogosultsága.
- mondta Matics Ágnes.
A nyugdíjszakértő emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer értelmében ha valaki mondjuk negyven évet dolgozott, az az élete folyamán keresett összeg átlagának 80 százalékát kapja meg nyugdíjként. Akinek például 25 év munkaideje van, az erre az időszakra eső összkeresetnek fogja a 80 százalékát kapni.
- húzta alá a szakértő.
Hozzátette: most már az egész élet keresetét veszik figyelembe, de csak 1989 óta számítva. Tehát akinek ennél korábbról is származott jövedelme, azt nem veszik figyelembe.
- jegyezte meg Matics Ágnes.
A nyugdíjszakértő elmondta, hogy az egyéni nyugdíjszámla sokféle lehet. Létezik olyan, amelyik csak azt rögzíti, hogy valaki milyen jogosultságot szerzett, mekkora kereset után adózott és mennyi elismert szolgálati ideje van.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- hívta fel a figyelmet Matics Ágnes. Mivel Magyarországon a jogosultság alapján van megállapítva a nyugdíj - tette hozzá-, ez valójában elegendő is egy nagyon korrekt nyugdíjszámítás megvalósítására.
Úgy vélte, mindenre van példa, de nagyon fontos, hogy ezt rendszerként kellene átgondolni.
- hangsúlyozta a szakértő.