MTI • 2014. június 23. 17:32
Tizenöt éven át élt egy brit házaspár az asszony meggyilkolt és kertben elásott szüleinek nyugdíjából és egyéb járandóságából.
A notthinghami bíróság által pénteken bűnösnek nyilvánított Susan és Christopher Edwardst életfogytiglani fenyegeti, amikor a jövő héten kiszabják büntetésüket.
Az ítéletet kihirdetve a bíró nem győzte hangsúlyozni azt a hidegvért, amellyel az eladósodott pár 1998 májusában egy második világháborús revolverrel merő kapzsiságból lemészárolta a nő 85 éves apját és 63 éves anyját, majd a holttesteket elásták a ház kertjében.
A bűncselekmény után a pár kiürítette Susan szüleinek bankszámláit, 15 éven át felvették azok nyugdíját és egyéb járandóságát, végül a házat is pénzzé tették a kertben elföldelt hullákkal együtt.
A rendőrség szerint a ma az ötvenes éveik közepén járó pár összesen negyedmillió font - csaknem százmillió forint - bevételt zsebelt be a gyilkosság eredményeként.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ezt a pénzt is hamar felélték azonban, egyebek közt azért, mert a filmsztárok iránti rajongásból nagy összegeket költöttek olyan hírességek emléktárgyaira, mint Gary Cooper vagy Frank Sinatra.
A pár 2013-ban Franciaországba szökött az esetleges lebukás elől, de ott újra annyira eladósodtak, hogy a pénzért kuncsorgó férj végül bevallotta a gyilkosságot saját édesanyjának, aki értesítette a rendőrséget.