Ha 1 millióért vettünk volna Tesco-részvényt év elején, akkor ennyit kaszáltunk volna mostanra

Pénzcentrum2023. november 6. 15:02

2023-ban eddig a Tescóé az egyik legjobban teljesítő részvény – a múlt pénteki záró árfolyama 22,4 százalékkal volt magasabb, mint a január eleji. Ez azt jelenti, hogyha az év első napjaiban 1 millió forintot fektettünk volna a brit áruházlánc részvényeibe, akkor mostanra több mint 1,2 milliót érne.

A korábbi évek hullámvölgyeit követően 2023-ban a Tesco az egyik legjobban teljesítő részvény – az év eleji 225 font körüli árfolyam november elején 275 font felett jár. Ez a pénteki záró árfolyammal számolva 22,4 százalékos emelkedést jelent január első kereskedelmi napjához képest – tehát ha az év elején befektettünk volna 1 millió forintot a brit áruházlánc részvényeibe, akkor a pénzünk mostanra több mint 1,2 millió forintot érne.

Ráadásul a Tesco évente 4 százalék körüli osztalékot fizet a részvényei után, és az idei évre is ez várható. Ennek ellenére a szakértők egy része inkább már a Tesco-részvények eladását, mint a vásárlását javasolja. Ennek oka, hogy az árfolyam korábbi mozgásai alapján úgy tűnik, az áruházlánc részvényeire a befektetők defenzív részvényekként tekintenek, tehát akkor vásárolnak be belőlük, amikor gyülekeznek a gazdasági viharfelhők. Amikor azonban a helyzet stabilabbnak, kevésbé kiszámíthatatlannak tűnik, akkor inkább eladják ezeket, ezzel az árfolyam csökkenését okozva.

Címkék:
befektetés, Tesco, megtakarítás, áruházlánc, részvény,