Ezrek pénze lehet újra biztonságban: ismételten korlátozás nélkül működhet a magyar bank

Pénzcentrum2023. október 25. 20:15

A Polgári Bank közgyűlése nemrég elfogadta a bank 2022. évi éves beszámolóját, amelyet előzőleg a hitelintézet megválasztott könyvvizsgálója is auditált. Ennek nyomán az MNB feloldotta a bankkal szembeni – a kockázatvállalásra, osztalékfizetésre, illetve a követelésértékesítésre vonatkozó – átmeneti korlátozásait. A bank tőkehelyzetét, likviditását és egyéb főbb prudenciális mutatóit tekintve a jogszabályoknak megfelelően működik.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett határozatában megszüntette a Polgári Bank Zrt.-vel szembeni korábban elrendelt valamennyi korlátozását. A döntés oka, hogy elfogadták és közzétették a bank – könyvvizsgáló társaság által előzőleg auditált – 2022. évi éves beszámolóját.
Az MNB ezt megelőzően 2022 decembere óta négy határozatban kötelezte a Polgári Bankot a korlátozó intézkedések alapjául szolgáló hiányosságok pótlására, azaz (pénzügyi intézményi és IFRS minősítéssel rendelkező) auditor cég megválasztására a közgyűlés által; a könyvvizsgálóval való szerződés megkötésére; illetve a tavalyi éves jelentés elfogadására.

Az első, ezzel kapcsolatos határozatot 2022 decemberében adta ki a felügyelet. Ezt követően idén februárban hozott ismételten intézkedést ugyanezekkel a kötelezésekkel, s egyúttal osztalékfizetési tilalmat is elrendelt a hitelintézetnél. A harmadik felszólító felügyeleti határozat idén márciusban született, amely – az eddigi korlátozáson túl – a hiányosságok megszüntetéséig megtiltotta az ügyletenként/ügyfélcsoportonként az 50 millió forintot meghaladó mértékű kockázatvállalást a Polgári Bank számára, s pénzügyi helyzetének megőrzése érdekében megtiltotta a már meglévő vagy a jövőben keletkező követeléseinek értékesítését is.

Végül az MNB egy 2023. májusi határozatában ismételten kötelezte a bankot a megfelelő minősítéssel rendelkező könyvvizsgáló megválasztására, a könyvvizsgálatra irányuló szerződés megkötésére és ezzel kapcsolatba rendkívüli adatszolgáltatás megküldésére. Intézkedései keretében a felügyelet több lépésben, összességében 15 millió forint bírságot is kiszabott a hitelintézetre a jogsértő helyzet miatt.
Az MNB a jogszabályi lehetőségeivel élve – a betétesek védelme és a pénzügyi közvetőtrendszer stabil, zavartalan működése érdekében – először a hitelintézet helyzetének rendezésére törekedett, s ezt követően e közleménnyel összesítve számol be a nyilvánosságnak az eddig megtett intézkedéseiről.

Bár az MNB az elmúlt időszakban is állapított meg kisebb hiányosságokat a hitelintézet pénzforgalmi, illetve pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán, fontos hangsúlyozni, hogy a Polgári Bank tőkehelyzetét, likviditását és egyéb főbb prudenciális (üzleti megbízhatósági) mutatóit tekintve a jogszabályoknak megfelelően működik. A felügyelet legutóbbi átfogó vizsgálata során sem tárt fel a hitelintézet működése kapcsán rendszerszintű kockázatot.

Címkék:
mnb, bank, gazdaság, felügyelet, magyar, hitelintézet, korlátozás, könyvvizsgáló,