Új forintérméket vezetnek be Magyarországon: így fognak kinézni, ezért különlegesek

Pénzcentrum2023. október 15. 14:06

Két újabb ezüst- és két színesfémérmét bocsát ki idén a Magyar Nemzeti Bank. A korábban meghirdetetteken felül most Deák Ferenc születésének 220. esztendejére, illetve a Kúria alapításának 300. évfordulójára jelennek meg emlékérmék - mondta el az InfoRádiónak az MNB társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója. Hergár Eszter azt is elárulta, hogy hamarosan ezüst érmét vernek az idén Nobel-díjat nyert két magyar tudós tiszteletére.

Az MNB minden év végén közzéteszi a következő évi érmekibocsátási programját az érmék paramétereivel, grafikai terveivel. A program idő közben bővülhet olyan elemekkel, amelyek a nemzeti bank látóterébe kerülnek – mondta el az InfoRádióban Hergár Eszter, a jegybank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója. Az idei tervekben Deák Ferencre és a Kúria alapítására emlékező érmek szerepeltek (a deákos és a kúriás érmékből 5000-5000 darabot vernek), de a közelmúlt eseményeire reagálva bővítik a 2012-ben indított Nobel-díjas sorozatot is húszezres vert darabszámmal – Karikó Katalinnal és Krausz Ferenccel.

Számítanak rá, hogy az új Nobel-érmék azonnal el fognak fogyni, amint piacra kerülnek, ahogy a korábbi "extra kibocsátásoknál" is történt, például a Magyar pásztor- és vadászkutyafajták sorozat erdélyi kopója is azonnal elment 20 ezer példányban, a sorozat kezdő darabja is pár óra alatt elfogyott. A Nobel-díjasok érméivel kapcsolatban már zajlanak az egyeztetések a Magyar Nemzeti Bankon belül, tervezik az érmét, és az egyértelműség kedvéért: két különböző érméről lesz szó. Az ovális érmesorozatot Szent-Györgyi Alberttel kezdték tizenegy éve, tavaly verték Kertész Imrét, és tervezés alatt van Oláh Györgyé is.

Hamarosan bejelentik a Karikó- és Krausz-érmék piacra kerülésének időpontját is. Hergár Eszter még azt is elmondta, Karikó Katalin már csak félig lesz "debütáns" az MNB-nél. "Tavaly Karikó Katalin munkásságának elismeréseképpen bocsátottunk ki 15 ezer forint névértékű ezüst- és 3 ezer forint névértékű emlékérmét Karikó Katalin hozzájárulásával az mRNS-alapú vakcinák találmány elnevezésével" - fogalmazott Hergár Eszter. Azt is hozzátette, hogy

ez egy érdekes forma: egy csúcsára állított, négyzet alakú emlékérme.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az elmúlt években tapasztalata szerint megnövekedett az érdeklődés nem csak az ezüst és színesfém, de az arany emlékérmék iránt. "Van egy nagyon erős gyűjtői bázis, amely minden érmét megvesz. Ezenkívül a témaválasztás is sokat segíthet, illetve egyfajta értékőrző tulajdonság is szerepelhet ebben, a nagyobb értékű érméket van, aki befektetési céllal vásárolja meg" – tette hozzá.

Címkék:
mnb, érmék, emlékérme, forintérme, érmekiadás, érmekibocsátás, emlék-érme, karikó katalin, ezüst,