Mi folyik itt? Magyarok tömegei fizetnek így az üzletekben: hatalmasat szakítanak rajtuk ezek a cégek

Pénzcentrum2023. június 21. 11:12

Csak az elmúlt két évben közel félmillió új ügyfelet nyert az idén tíz éves OTP Mobil. Az utóbbi években két és félszeresére duzzadó piacon ez persze nem meglepő, de a cég növekedési üteméről sokat elárul, hogy idén is közel 240 ezer új ügyfelet szereztek. Az utóbbi 10 év után sokszorosára növekvő szegmens vezetői szerda délelőtt sajtótájékoztató keretében számoltak be az eredmények mögötti okokról.

Ahogy a koronavírus óta az egész világban, úgy Magyarországon is folyamatosan növekszik a digitális banki ügyintézés elterjedtsége. A saját ügyfeleink köre is jelentősen nő. Az elmúlt három évben több mint 40 százalékkal nőtt a számuk és mára meghaladja a 2 millió embert. Már több, mint 1,7 millióan használják a mobilbankunkat, ami ügyfeleink körében az elsődleges digitális csatornává vált. Emellett persze fontos, hogy továbbra is kövessük a változó piaci trendeket - magyarázta Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Az ApplePay és a MasterCardot használó ügyfelek mellett már a Visa kártyások is elérhetik ezem szolgáltatásinkat. A digitális fejlesztések mellett viszont a fióki fejlesztéseket sem hanyagoltuk el. Most már az ügyintézőinknek is egy gombnyomással lehet aláírni és NFC technológiával automatikusan beolvashatóak már az okmányok is. A digitális és fióki folyamatok mellett fontos szót ejteni az innovációkról is. A Beyond Banking szolgáltatásunkkal egy felhő alapú  platformon integráltuk a bankolást és a könyvelést. A digitális bankolásunkkal egyébként beléptünk az egészségügyi és az ingatlanpiaci szektorokba is - árulta el Csányi Péter.

2013 óta jelentős szereppel bír az OTP csoport koncepciójában és mára startupból egy felnőtt vállalattá nőtte ki magát. Kisebb és agilis szervezetként gyorsan tud reagálni a legújabb trendekre. 2014-ben vezettük be a Simple by OTP Pay alkalmazást, a második ilyen megoldás a SimplePay, amit 2016-ban indítottunk, azóta itt is nagy volt a bővülés, végül pedig elindítottuk a SimpleBusiness-t is, kimondottan a vállalkozóknak. Ezeket az alkalmazásokat már közel egymillióan használják naponta - zárta a bank vezérigazgató-helyettese.

Nagyon erős időszakon vagyunk túl, akár az elmúlt 10, akár csak elmúlt néhány évet nézve. Most már triviális, hogy minden a digitális megoldásokról és mobilapplikációról szól, de 2013-ban még egész más világ volt. Rengeteg nehézséggel járt ezen a területen úttörőnek lenni, kezdve a kialakulóban lévő jogszabályi háttérrel, a technológiai háttér megteremtésén túl, az ügyféligényekhez való igazodásig - árulta el Benyó Péter, az OTP Mobil Kft. ügyvezetője.

Az applikáció kialakításában az egyik meghatározó szempont a kényelmi szolgáltatások megteremtése volt. A napi szinten előforduló nehézségekből építkezve alakultak ki az alkalmazásban elérhető szolgáltatások. A népszerűséget aztán szintén hasonló dolgok boostolták, mint a QR kódos fizetés - magyarázta Benyó Péter.

Az internetes fizetéseknél jelenleg körülbelül 24 ezer kereskedőt szolgálunk ki

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- magyarázta az ügyvezető, elárulva, hogy az elmúlt két évben közel félmillióval növekedett és már a 3 millióhoz közelít a felhasználók száma. Hozzátette, hogy idén júniusig már további 240 ezer új ügyfél regisztrált.

Ma már egyértelműnek tűnnek a digitális innovációk, de ez nagyon más volt még, nem csak 2013-ban, de 2016-ban. Mostanra a környezet rendkívül támogató. Gondoljunk csak, hogy az utóbbi időszakban két és félszeresére nőtt ez a piac. Mára pedig nem csak az innovációs fejlesztésekben, hanem a gazdasági teljesítményben is kiemelt a digitális fizetési piac szerepe - ismertette dr. Al-Absi Gáber Seif, az OTP Mobil Kft. üzletfejlesztési és értékesítési
vezetője, ügyvezető-helyettese.

A Covid időszakában a jó payment-stratégia előnyből gyakorlatilag a túlélés alapjává vált. Ebben a környezetben hoztuk létre a SimpleBusiness-t, Ezt bővítették ki aztán a QR-kódos mellett az érintéses fizetés lehetőségével is. Ez nem csak egy kártyás vásárlást segítő alkalmazás, hanem öt fizetési módusz van benne. Mostanra ezt is az ökoszisztéma integrált tagjává tettük. Több, mint 300 ezres tranzakciószámot látunk, egyre növekvő számokkal - zárta az OTP Mobil Kft. üzletfejlesztési és értékesítési vezetője, ügyvezető-helyettese.

Címkék:
digitalizáció, mobilbank, otp, otp bank, ebank, otp simple, otp mobilbank,