Szárnyal a magyar részvények ára a tőzsdén: jó hetet zárt, aki a MOL-ba, OTP-be fektetett

Pénzcentrum2023. június 18. 09:01

Emelkedő forgalom mellett nőtt a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 50 083,93 ponton zárt pénteken, 763,23 ponttal, 1,55 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac heti forgalma 79,06 milliárd forint volt az előző heti 67,94 milliárd után, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek. Az Equilor Befektetési Zrt. a heti kommentárjában kiemelte az OTP Bank részvényeinek jelentős drágulását. Már a BUX hétfői emelkedését is az OTP árfolyama vezette, miután vezető befektetési bankok adtak vételi ajánlást a papírra. Az index ezt követően a héten már inkább oldalazó mozgást végzett, az OTP azonban még tudott erősödni, csütörtöki záróára feletti értéket legutóbb 2022 márciusában tudott felmutatni a részvény. A hét utolsó kereskedési napján viszont kissé korrigált az árfolyama, amit a nagy emelkedést követő profitkivét is magyarázhat. Hozzátették, hogy két hír is volt az OTP-ről a héten. Egyrészt többségi tulajdont szerzett az OTP az üzbég Ipoteka Bankban, csütörtökön zárták a tranzakció első lépését. Pénteken pedig az a hír terjedt a befektetők között, hogy vevőjelöltek jelentek meg az OTP romániai leánybankjára.

A heti gyengülést elszenvedő Mol-papírokkal kapcsolatban az elemzés azt emelte ki, hogy a lengyel PKO BP Securities 2608 forintról 2355 forintra csökkentette a Mol részvényeire vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, az ajánlást vételről tartásra módosította. A Richter-papírok ára emelkedett, amit erősíthetett az is, hogy a cég folytatta a sajátrészvény-vásárlásokat: pénteken 27 200 darab saját részvényt vett a társaság, az átlagár 8372 forinton alakult.

Arra is kitértek, hogy érdemben javuló eredményességről számolt be az OPUS csütörtökön, piaczárás után. Ez jelentős szerepet játszhatott abban, hogy pénteken több mint 4 százalékkal 123 forint felett zárt a papír árfolyama. A társaság konszolidált szinten 2023 első negyedévében 10 milliárd forintot meghaladó adózott eredményről számolt be, ami a tavalyi éves adózott eredmény csaknem felét teszi ki.

  • A héten a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 4,32 százalékkal az OTP erősödött, a papír 12 080 forinton zárt pénteken, 43,56 milliárd forintos heti forgalom mellett.
  • A Richter árfolyama 0,48 százalékkal emelkedett. A részvény 8400 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 11,37 milliárd forint volt.
  • A Magyar Telekom 0,12 százalékkal nőtt a héten, pénteken 410 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 491,05 millió forint volt.
  • A Mol jegyzése 1,33 százalékkal csökkent, a részvény a héten 22,21 milliárd forintos forgalmat ért el, pénteken 2960 forinton zárt.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3420,81 ponton zárt a héten, ami 86,75 ponttal, 2,60 százalékkal magasabb az előző hetinél.
Címkék:
forint, megtakarítás, otp, milliárd, részvény, vezető, részvények,