Komoly díjmódosításokat jelentett be az egyik bank: erről jobb, ha minden ügyfél tud

Pénzcentrum2022. szeptember 2. 10:30

Módosulnak a kriptodevizásk tranzakcióiért felszámolt díjak a Revolutnál. A változás azoknak jelenthet drágulást, akik csak kisebb összegben kriptóznak.

Módosítja a Revolut a kriptodevizák vásárlásáért és eladásáért felszámított díjat: mint a felhasználókkal közölték, október 3-tól az eddigi 2,5 százalék helyett 1,99 százalékot vagy 0,99 eurót (kb. 400 forintot) kell fizetni a tranzakciókért - amelyik magasabb. A gyakorlatban ez azoknak jelent drágulást, akik csak kisebb összegben kereskednek kriptóval a Revoluton.

A minimális, 0,99 eurós díj nem vonatkozik a kriptodevizákkal kapcsolatos ismétlődő vásárlásokra, a pénzvisszatérítésre és az aprópénzek felkerekítésére.

A kriptopénzekre vonatkozó általános szerződési feltételeken is változtattak: módosították a tájékoztatási időszakot (a különböző termékeket érintő változások bejelentését illetően) Valamint átalakították a „Kockázatok” részt, pontosították, hogyan érintik a hálózati incidensek a felhasználó által tárolt kriptovalutát. Módosították azokat a körülményeket, amelyek esetében felelősek a felhasználó felé, valamint „a Revolut felelősségét a befolyásán kívüli események esetén”.

Címkék:
megtakarítás, drágulás, szerződés, változások, kriptodeviza, revolut, revolut hungary,