Ide tedd a pénzed, simán legyőzheted az inflációt: van benne kockázat, de kaszálhatsz is

Pénzcentrum2022. augusztus 26. 10:15

Jelentős kockázatokkal, érdemi bizonytalanságokkal néznek szembe mindazok, akik a részvénypiacra fektetnek most be, de a más eszközökön elérhető hozam és a magas infláció miatt még mindig a tőzsde az, ami segíthet megőrizni, illetve gyarapítani a befektetésre szánt vagyonunkat. Szerencsére néhány jól bevált eszközzel sokat tudunk tenni azért, hogy a kockázatokat enyhítsük.

Az elmúlt hetek tőzsdei hírei között a leginkább figyelemreméltó fejlemény az volt, hogy az idei súlyos esések után a nyári hónapokban végre megérkezett a régóta várt részvénypiaci emelkedés. A nyersanyagárak csökkenése megteremtette a lehetőségét az infláció tetőzésének, ráadásul a fejlett világban a recessziós kockázatok is növekednek. A kettő együttesen pedig azt jelenti, hogy a 2023-ra várt kamatemelések elkezdtek kiárazódni - sőt 2023 februárjától már kamatcsökkentést áraz a piac -, aminek hatására a részvénypiacok emelkedni tudtak az elmúlt hetekben. Ez elsősorban a technológiai és más kamatérzékeny részvényeknek kedvezett, így egyben az is kijelenthető, hogy feltehetőleg az IT részvények alulteljesítése véget ért.

Vannak még kérdőjelek

Ugyanakkor a mostani emelkedés sokkal inkább tekinthető egy esés utáni korrekciónak, mint egy trendszerű emelkedés kezdetének – mondta el a Pénzcentrumnak Pálvölgyi Máté, a Diófa Alapkezelő portfóliómenedzsere. A szakértő kifejtette: az infláció tetőzése jó hír, azonban továbbra is nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy meddig marad magas szinteken az infláció és beindul-e az ár-bér spirál, ami tartóssá tehetné az inflációs problémákat. Másrészt pedig ugyan az amerikai munkaerőpiac erősnek tűnik, de az előretekintő indikátorok érdemi romlást vetítenek előre, ami a profitvárakozásokon keresztül újabb nyomást gyakorolhat a részvényekre. Európában egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a földgáz hiánya miatt komoly korlátozásokat kell bevezetni, ami a gazdasági aktivitást is visszaveti. Végül Kínában pedig az ingatlanpiac a végjáték felé közelit, aminek általában a növekedés nagymértékű és tartós romlása a vége. A fentiek miatt egyelőre úgy tűnik, hogy az esés folytatódhat a részvénypiacokon - nem zárva ki azt, hogy a következő hetekben még lehet valamekkora emelkedés -, különösen Európában és Kínában.

Mindezen okok miatt a nemzetközi részvénypiacok jelentős felpattanását követően ismét jelentős kockázatot vállal az, aki most tervez több hónapos távra részvényeket vásárolni

- tette hozzá Pálvölgyi Máté.

Diverzifikáció és szakértelem

Éppen az infláció és a továbbra is ezt el nem érő kockázatmentesnek tekintett befektetések, például a bankbetétek és az állampapírok kamata, illetve hozama miatt így is vonzó lehet hosszabb távon a részvénypiac. Fontos ugyanakkor, hogy az ebből eredő kockázatokat tompítani tudjuk, amelyre szerencsére vannak lehetőségek – hívja fel a figyelmet a portfóliómenedzser.

A másik kulcsszó a diverzifikáció. Általánosságban azt lehet mondani, hogy ha valaki magasabb összegű megtakarítást szeretne részvényekbe helyezni, akkor a részvényeken belül is érdemes diverzifikálni. Ez nem csak azt jelenti, hogy több fajta társaság részvényét vásároljuk meg, hanem azt is, hogy ezeket a papírokat nem csak egy piacról (például a BÉT-ről) válogatjuk össze. Így például egy magyar részvény mellé, érdemes lehet fejlett, amerikai, nyugat-európai és extrémebb esetben akár távolabbi fejlődő, például kínai, japán tőzsdékről is válogatni. Természetesen ezt magánszemélyként mind technikai mind elemzési oldalról nehéz végrehajtani a bonyolult folyamatok és az óriási választék miatt, ezért is érdemes lehet különböző piacokat reprezentáló részvény befektetési alapokból részvényportfóliót összeállítani.

Fontos az időtáv

Sokak számára a magyar részvények kézenfekvők, mert egy laikusabb befektetőnek is könnyebb magyar nyelven információkat szerezni a cégekről és különböző elemzéseket olvasni. Aki kellő munkát és időt fordít erre, annak hosszú távon szép hozamokat jelenthet a magyar tőzsde is, de mindenképpen sok lehetőségtől esik el, ha az országhatáron belülre korlátozza magát. Ráadásul a világszintű sokkok esetén a közép európai piacok hevesebben, nagyobb kilengéssel reagálnak, mint nyugat európai és az amerikai indexek.”

A szakember hangsúlyozta: csak olyan megtakarításokkal javasolt a parkettre lépni, amelyek esetében képesek vagyunk elviselni a jelentősebb tőkeveszteséget is és hosszú távra be tudjuk fektetni. A mindennapi életvitelhez szükséges pénzüknek más eszközökben van a helye. A különböző banki és befektetési szolgáltatói ajánlatokat érdemes alaposan összehasonlítani, mert a díjstruktúrában jelentős különbségek lehetnek.

Címkék:
befektetés, megtakarítás, tőzsde, részvény, diófa, diófa alapkezelő, vagyonkezeles2022premium,