Egyre több szülő osztja szét előre a családi vagyont: mi lesz így az örökösökkel?

Pénzcentrum2021. szeptember 26. 13:00

Sokan írtóznak annak a gondolatától, hogy szüleikkel az örökségről, végrendeletről beszéljenek. Azonban egyre gyakoribb az, hogy a szülők a leendő örökség egy részét még haláluk előtt odaadják a felnőtt gyermekeiknek, esetleg unokáiknak. Miért jó ez a gyakorlat, és milyen buktatói lehetnek?

Sok szülő számára sokat jelenthet, ha még életében odaadja az örökség részét a következő generációnak. A szakértők szerint ugyanis ezzel érzelmileg is jobban járunk, hiszen láthatjuk, hogy felnőtt gyermekünk hogyan használja fel ezt a pénzt, sőt akár egy saját ház vásárlásában is segíthetünk. Nem az a lényeg, hogy sokat adjunk, vagy hogy annyit adjunk, amivel a saját nyugdíjas éveinket anyagi bizonytalanságba sodorjuk, hanem hogy valóban ajándékként hozzá tudjunk járulni felnőtt gyermekünk életének minőségének javításához.

A The Globe and Mail-nek a szakértők elmondták, hogy előfordulhat, hogy a szülőknek több anyagi eszköz áll a rendelkezésére, mint felnőtt gyermekeiknek, így érdemes megfontolni azt, hogy segítsenek. Kelly Ho a DLD Financial Group Ltd pénzügyi tervezője elmondta, hogy sokan teszik ezt. A CIBC közvélemény-kutatása kimutatta, hogy a kanadai szülők több, mint fele jelentős ajándékot, házat, esetleg korai örökséget adott, vagy tervez adni felnőtt gyermekének, unokáinak azért, mert nekik szükségük van a pénzre, a szülők pedig szeretnék látni, ahogy ez a pénz könnyebbé teszi azok életét.

Moira Somers, a Winnipeg pszichológusa rámutatott, hogy ennek a fő oka, hogy láthatjuk, ahogy a pénz egyszerűbbé, jobbá teszi szerettünk életét. Nagy kihívás erről a gyerekekkel beszélni, valamint arról gondoskodni, hogy az összeg felelősségteljesen kerüljön befektetésre.

Felnőtt gyerekeknél a pénz már nem a gyerek elkényeztetését eredményezi. Inkább az okoz gondot, hogy ez az összeg elront-e bármit. A nagyobb összeg lehetőséget kínál arra, hogy kiéleződjenek a szerencsejátékokkal, vagy szerhasználattal kapcsolatos problémák, esetleg a kizsákmányoló partner kezébe is kerülhet az. Azonban ezek a problémák a szülők halálával is fennállnak.

-mondta a pszichológus, aki megoldásként azt javasolja, hogy közösen, pénzügyi tanácsadóval beszéljék meg a szülők és a gyerekek hogy mire lehetne ezt az összeget elkölteni.

Nagyon népszerű az a gyakorlat, hogy felnőtt gyermeküket az első otthon megvásárlásában segítik a szülők, azonban a szakértők óvatosságra intenek mindenkit. Csak akkor ajándékozzunk összeget házvásárlásra, ha ez nem meríti ki a családi kasszát, ezért fontos pénzügyi tanácsadóhoz fordulni, mielőtt bármilyen összeget felkínálnánk. Egy jól tervezett anyagi támogatás felnőtt gyerekeinknek azonban valóban sok örömet hozhat nekünk is, legyen szó az unokánk felsőoktatásáról, esetleg a család első otthonának megvásárlásáról.

Ráadásul a pénzügyi ajándékok csökkenthetik a hagyaték mértékét, és az azzal járó költségeket, adókat

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

- emelte ki Samantha Prasad, a Minden Gross LLP ügyvédi iroda adócsoportjának partnere.

Hazánkban sem árt naprakésznek maradni örökösödés témában, ugyanis a Pénzcentrumon korábban írtunk arról, hogy öröklés esetén Magyarországon az örökös köteles az örökölt vagyontárgy tiszta értéke után illetéket fizetni.

A cikkben az örökösödési illeték megfizetésével kapcsolatban nyújtottunk átfogó tájékoztatást, legyen szó ingatlanról, autóról vagy pénzről. A magyarországi örökösödési illetéktörvény alapján az 1990. évi XCIII. törvény szabályozza az örökölt vagyon és vagyontárgyak utáni adófizetési kötelezettséget.

A hagyatékból származó vagyontárgyak megszerzése ugyanúgy vagyonosodásnak számít, mint például az ingatlanvásárlás helyzete – tehát adóznunk kell utána, sok esetben nem is keveset.

Fontos azonban tudnunk, hogy nem minden esetben jön létre örökösödési illeték fizetési kötelezettség, ugyanis az ajándékozási szerződés és az ajándékozási illeték törvény szabályaihoz hasonlóan mentesülnek alóla a közeli hozzátartozók. A bizonyos esetekben létrejövő örökösödési illeték mentesség mellett számos illetékkedvezmény is megigényelhető.

Címkék:
pénz, öröklés, illeték, felnőtt, végrendelet, örökség, szülők,