Ez Törőcsik Mari hagyatékának egyik fő tétele: 40-50 millió forintot is érhet

Pénzcentrum2021. június 13. 15:29

Az áprilisban elhunyt Törőcsik Mari velemi ingatlanjának értéke a becslések szerint 40-50 millió forint. Kérdéses azonban, hogy az önkormányzatnak lesz-e ennyi pénze megvenni az ingatlant azért, hogy emlékházként működtesse azt.

Törőcsik Mari idén áprilisban halt meg, és a hagyatéki tárgyalásáig még közel fél évet kell majd várni. De életében többekkel is beszélt arról, mit szeretne – írja a Borsonline. A Nemzet Színészének Budapesten és Velemben is volt ingatlanja, de élete utolsó felében már a Vas megyei településen tartózkodott. Bakos László polgármester a lapnak elárulta, szeretnék megvenni az ingatlant:

A szándékunk komoly, de még nem tudjuk, rábólintanak-e az örökösök. Egy ingatlannak piaci és eszmei értéke is van, és egyáltalán nem biztos, hogy a kettő megegyezik

- magyarázta a településvezető. A híres színésznő ingatlanja egy felújított hosszú parasztház, kerttel. Értéke normális körülmények között is, a lap szerint

mintegy negyven–ötvenmillió forintra tehető.

Az is lehet ugyanakkor, hogy a színésznő kiléte miatt az örökösök többet szeretnének kapni a házért, ha egyáltalán eladnák azt. Az azonban biztos, hogy Törőcsik Mari neve ebben az esetben értéknövelő lehet. A település polgármestere elmondta azt is, hogy egyelőre nincs forrásuk egy ilyen volumenű ingatlanvásárláshoz, de bízik benne, hogy a jövőben találnának támogatók ügyükhöz. A településvezető elmondta azt is, hogy szeretnének szobrot is a színésznőről a házzal szemben.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A lap megkereste Törőcsik Mari lányát és fogadott fiát is, előbbiek azonban nem kommentálták a lehetőségeket, a fiú pedig azt mondta, nem foglalkoztatja, mi áll a végrendeletben, bármi is legyen ugyanis benne azt tiszteletben fogja tartani.

(Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán)

Címkék:
hagyaték, ingatlan, törőcsik mari,