Nincs túl jó hangulat a tőzsdén: gyengülnek a vezető részvények

Pénzcentrum2020. július 3. 21:01

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 291,06 pontos, 0,80 százalékos csökkenéssel, 35 931,52 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője elmondta: az európai piacokon és a magyar piacon is eléggé eseménytelen volt a kereskedés, mert az amerikai piac nemzeti ünnep miatt zárva tartott. A koronavírus gyors terjedése miatt aggódnak a nemzetközi befektetők, ez pedig az európai részvénypiacokra, s benne a budapestire is kedvezőtlenül hatott - tette hozzá. A forint kissé gyengült a hangulat miatt - mondta.

  • A Mol 2 forinttal, 0,11 százalékkal 1858 forintra gyengült, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,28 százalékkal 10 760 forintra esett, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 1,18 százalékkal 385 forintra erősödött, forgalma 158,0 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,45 százalékkal 6795 forintra gyengült, a részvények forgalma 784,6 millió forintot ért el.
  • A BUMIX 3477,25 ponton zárt pénteken, ez 11,05 pontos, 0,32 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Címkék:
befektetés, megtakarítás, tőzsde, részvény, mol részvény, mol részvények, equilor befektetési zrt,