Megvan a pontos dátum: ettől a naptól lehet igényelni a szuperállampapírt a postákon

Pénzcentrum/Portfolio2019. október 29. 19:00

Hétfőtől, azaz november 4-től lehet a Magyar Postai fiókjaiban (több mint 2 000) nyomtatott formában is hozzájutni a szuperállampapírhoz.

Elsőként a Portfolió számolt be arról, hogy hazai postákon, nyomtatott formában is hozzá lehet majd jutni a MÁP+-hoz, aminek most a pontos ideje is kiderült,

november 4. az indulást idpontja.

Amit eddig tudunk

  • A nyomdai úton előállított szuperállampapírt 10 ezres, 50 ezres, 100 ezres, 500 ezres, egymilliós és kétmilliós címletekben lehet megvenni a kijelölt postákon.
  • A futamidő a megszokott 5 év, a kamatozás pedig fix, sávos (az első fél évben 3,5%-kal indít, aztán évente 50 bázisponttal emelkedik a kamat, az ötödik év végén 6%-ot fizetve).
  • A fizikai MÁP+, akárcsak a dematerializált változata, bármikor visszaváltható, a visszaváltással a papír lejárttá válik. Lejárat előtti visszaváltás esetén az egyes kamatfordulók utáni 5 munkanapos időszakokban a kamatszámítás alapját képező összegnél 100%, az ezeken kívüli napokon a kamatszámítás alapját képező összegnél pedig 99,75% a visszaváltási árfolyam.
  • Fontos információ, hogy amennyiben a papír elveszne, ellopnák vagy megsemmisülne, közjegyzői eljárás útján lehet kérni a semmissé nyilvánítását és a fizetések leállítását.
  • A Posta oldalán elérhető információk szerint összesen több mint 2100 postán lehet majd országszerte fizikai szuperállampapírhoz jutni (az informatikai ellátottságot alapul véve).

Lássuk az állampapírt

 

Címkék:
pénzcentrum.hu, megtakarítás, posta, igénylés, mák+,