Arcpirító: milliós havibért kap egy átlagos NB I.-es focista

Pénzcentrum2019. január 21. 12:30

Nem semmi pénzeket vihetnek haza a futballisták az NB I.-ben, az átlagbér nagyjából 5 millió forintra jött ki 2017-ben. Kiderült, hogy a csapatok a bevételek jelentős részét a fizetésekre fordítják.

Elképesztő összegek repkednek a hazai futballbajnokságban: az UEFA éves pénzügyi beszámolójából egyebek mellett kiderült, hogy az NB I.-ben a focisták átlagos havi fizetése 5 millió forint volt 2017-ben. Emellett a dokumentumból, amit a Blikk szemlézett látható, hogy abban az évben a csapatok összes bevétele 89 millió euró (28,3 milliárd forint volt), összességében pedig a 12 csapat 56 millió eurót (17,8 milliárd forintot) fordított a bérekre, ami az összes bevétel 63 százaléka.

Az előző évihez képest így több mint 25 százalékkal emelkedtek a focisták fizetései.

Az NB I-ben a klubok bevételének 49 százalékát adják a szponzori és reklámszerződések, míg az UEFA-tól kapott összeg és a televíziós közvetítések díja összesen csak 5 százalékot tesz ki. A maradék 46 százalék negyede az átigazolásokból befolyó összeg. Egy klub 2017-ben átlagban 4,7 millió eurót (1,5 milliárd forint) költött bérekre, amivel a 23. helyen állunk az 55 UEFA-tagország között, Horvátország mögött és Románia előtt.

Két évig gürizne érte az átlagmagyar

Tavaly január-augusztusban a magyar nettó átlagkereset 215 700 forint volt a KSH adatai szerint. Tehát könnyen kiszámolható, hogy 5 millió forintért kicsivel több mint 23 hónapig kell dolgoznia annak, aki az átlag nettó bért keresi.

Címkék:
fizetés, megtakarítás, foci, milliók,