Hatalmas adócsökkentés jöhet Magyarországon: úgy látszik, lesz rá keret

Pénzcentrum/Portfolio2018. december 27. 20:00

Ha nem is jövőre, vagy 2020-ban, de 2021-ben megint komoly mozgástér adódhat a költségvetésben - derül ki a kormány saját előrejelzéséből. Már csak az a kérdés, mire használja ezt: belenő a kiadásokkal, vagy adót csökkent, például mindkét esetben az új családpolitikai intézkedésekkel összefüggésben.

A hosszú ünnepi hétvége előtti péntek délután tette közzé a Pénzügyminisztérium a szokásos - törvény által előírt - év végi középtávú makrogazdasági és költségvetési előrejelzését a 2018-2022-es évekre. Ahogy akkor erről beszámoltunk, a dokumentum legfőbb újdonsága az volt, hogy a kormány a 2018-as évre már nem 2,4 százalékos deficitet valószínűsít, hanem sokkal jobb, 1,9-2,1 százalékos hiányt. Más érdekességeket is ki lehet azonban olvasni az előrejelzés végén szereplő részletes táblázatokból.

Ezek közül a legfontosabb, hogy a kormány saját várakozása szerint hogyan alakul a kiadási oldalon az adócsökkentési és fejlesztési alap összege középtávon. Ebből ugyanis már lehet következtetni arra, hogy a kormány az adott évben mekkora költségvetési mozgásteret valószínűsít.

A legújabb pénzügyminisztériumi prognózis szerint 2019-ben 60 milliárdos, 2020-ban szintén 60 milliárdos, 2021-ben 460 milliárdos, 2022-ben pedig már 510 milliárd forintos szabad mozgástér állhat majd a kormány rendelkezésére.

A korábbi években közölt középtávú kitekintésekben szereplő előrejelzésekkel összevetve az alap mérete fokozatosan csökken az egyes évekre vonatkozóan, ami azt jelenti, hogy a kormány folyamatosan ki is használja a rendelkezésére álló mozgásteret, (részben) adócsökkentésre, és/vagy kiadásemelésre. Ami még érdekes a mostani előrejelzésben, hogy épp 2022-re, a következő parlamenti választások évére tartalmazza a legnagyobb költségvetési mozgásteret. Mindez úgy valósulhat meg, hogy a költségvetési hiány az eredeti csökkenő pályán marad, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi kormányzati ciklus végére (2022-ben) a GDP-arányos ESA-deficit már csak 0,5 százalék lesz.

Címkék:
pénzcentrum.hu, adókedvezmény, adó, pénzügyek, parlamenti választások,