Pénzügyeiről vallott Sztárek Andrea: "kölcsönökből éltem"

Pénzcentrum2018. június 30. 16:01

Idén januárban Sztárek Andrea többször is nyilatkozott arról, hogy rosszul érinti, hogy kiírták a Barátok közt című sorozatból. Jelenleg egyszerre két színházban rendez, és játszik, és állítása szerint egy perc szabadideje sincs. Viszont nem volt ez minig így. 7 évig volt munkanélküli, nehéz idők voltak. Nem volt megtakarítása, kölcsönökből élt.

A színésznő éveken keresztül titkolta, hogy napról napra él.

Hét évig voltam munkanélküli. Alkalmi rendezésekből kölcsönökből éltem. Ha tudtam, hogy két hónap múlva százezer forintot keresek majd, akkor értelemszerűen nem százötezret kértem kölcsön: mindig annyit, amire megvan a fedezet. Nem volt félretett pénzem, így nem volt mihez nyúlnom, cudar egy világ volt

 - mondta Sztárek Andrea a hot! magazinnak.

Arról is beszélt, mindent megtett annak érdekében, hogy fenntartsa a látszatot:

Mindig összekapartam annyit, hogy ne derüljön ki, mennyire rosszul állok anyagilag. Inkább nem dohányoztam, hogy a hozzám tartozó illat továbbra is rajtam lehessen. Nekünk, színésznőknek van egy ruhatárunk, ami pár évig kitart: meg tudunk úgy jelenni, mintha lenne miből öltözködni

- mesélte. Azt is elmondta, hogy egy ideje már nem kell attól tartania, hogy ez újra bekövetkezik, egyszerre két színházban rendez és játszik, egy perc szabadidje sincs.

Rettegnek a jövőtől a magyarok: mégsem tesznek félre egy vasat sem

A magyarok mintegy 71 százaléka bizonytalannak érzi a jövőjét, ennek ellenére a legtöbben továbbra sem rendelkeznek megtakarítással - derült kiaz OTP Bank 2017-es Öngondoskodási Indexének eredményeiből. Az 1500 fő megkérdezésével készült kutatás emellett arra is rámutat, hogy a megkérdezettek több mint fele (58%) továbbra sem rendelkezik pénzpiaci megtakarítással, amivel csökkenthetné ezt a bizonytalanságot. Ráadásul mindössze csak 8 százalékuk készít saját maga, vagy a családja számára 5-10 évre szóló pénzügyi tervet.

A Policy Agenda májusban nyilvánosságra hozott felméréséből pedig az derült ki, hogy mindössze a háztartások 34 százalékának van akkora megtakarításuk, ami elegendő a kisebb váratlan kiadások finanszírozására. Ez az arány a fővárosban élőknél 38, a községekben pedig 30 százalék volt. Az sem meglepő, hogy az egy-két fős háztartások 36 százaléka, míg az öt, vagy annál nagyobbaknak 24 százaléka mondta, hogy van akkor tartaléka, amelyet elvárt megtakarításként jónak tartana. Vagyis a magyar társadalomnak összességében mintegy kétharmada úgy érzi, hogy nincs anyagilag felkészülve, ha kisebb váratlan kiadást kellene finanszíroznia.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Érdemes időben elkezdeni félretenni

Napi néhány száz forintot félretéve már sokat tehetünk azért, hogy ne kelljen aggódnunk a későbbi, esetleges váratlan kiadások miatt. Kiszámoltuk, hogy

  • 20-29 éves korban napi 500 forintot;
  • 30-39 éves korban napi 1000 forintot;
  • 40-49 éves korban napi 2000 forintot;
  • 50-59 éves korban pedig napi 4000 ezer forintot takarítunk meg.

Ez havi bontásban azt jelenti, hogy a kezdeti, havi 15 ezer forintról induló megtakarításunk minden tízedik évfordulóval duplázódik, azaz a 30-as éveinkben havi 30, a negyvenesekben havi 60, az ötvenes éveinkben pedig havi 120 ezer forintot teszünk félre havonta. Éves viszonylatban pedig úgy fest a képlet, hogy az első évtizedben 182 500, a másodikban 365 ezer, a harmadikban 730 ezer, míg a negyedikben 1 millió 460 ezer forint gyűlik össze minden évben.

Érdemes viszont befektetni a pénzt, ugyanis még alacsonyabb várható reálhozamokkal kalkulálva is nagyságrendekkel nagyobb összeg landol a zsebünkben 65 évesen, mintha otthon gyűjtögettük volna a készpénzt. Célszerű tehát kicsiben elkezdeni, és minél korábban, mert így néhány év múlva lesz annyi megtakarításunk, hogy egy hirtelen jött kiadás ne küldjön minket padlóra.

Címkék:
karrier, megtakarítás, kölcsön, munkanélküliség, színésznő, kertem,