Ajándékot kapnak a bukott devizahitelesek: pénz áll a házhoz

Pénzcentrum2018. február 11. 13:00

Egyáltalán nem számít ritkaságnak, hogy a lakás-takarékpénztárak valamilyen kedvezményt ajánlanak meglévő vagy jövőbeni ügyfeleik számára. A leggyakoribb ilyen akció a számlanyitási díj elengedése. Mivel ez a díjtétel alapvetően a szerződéses összeg 1 százaléka, így adott esetben több tízezer forintot is spórolhatunk egy ilyen lehetőséggel. Az egyik lakás-takarékpénztár is ezt a tételt engedi el új akciója keretében, ám ezt most egy igen speciális ügyfélrétegnek ajánlja fel: azoknak az egykori jelzáloghiteleseknek, akik a Nemzeti Eszközkezelőtől bérlik vissza korábbi ingatlanjukat.

Különleges kedvezményt indított február elején az Erste Lakástakarék: azok az új szerződők, akik a Nemzeti Eszközkezelő Társaságtól (NET) bérlik egykori ingatlanjukat és azt szeretnék visszavásárolni, most a számlanyitási díj megfizetése nélkül köthetnek új szerződést. Ez pedig jelentős segítség lehet a megtakarítás elindításakor, hiszen alapesetben a számlanyitási díj a szerződéses összeg 1 százaléka. Tehát amennyiben a legnagyobb, 7 600 000 forintos szerződéses összeget választanánk, akkor 76 000 forintot spórolhatunk meg ezzel az akcióval.

A kedvezményt meghatározott módozatú, 48, 60, 72, 96 és 120 hónapos megtakarítási idővel rendelkező új szerződések mellé lehet igénybe venni. Továbbá az ügyfél az ajánlat megtételekor köteles bemutatni a NET által kiállított "havi bérleti díj számlalevél" legfrissebb példányát. Ennek elmulasztása esetén a takarékpénztár beterhelheti a kedvezményt az ügyfél megtakarítási számláján.

{{BANK360BANNER_LTP}}

Tehát a kedvezmény azok számára lehet segítség, akik korábban már felajánlották ingatlanjukat a NET számára, azt azonban szeretnék visszavásárolni. Nekik érdemes lehet lakástakarékot nyitni, hiszen a jelenlegi kedvezményen túl évi 72 ezer forintos állami támogatásra is szert tehetnek a befizetéseik után.

Nemzeti Eszközkezelő Társaság

A Nemzeti Eszközkezelőt 2011-ben hozták létre azzal a céllal, hogy megsegítse a jelzáloghitelüket törleszteni nem tudó adósokat. Bár a 10 évvel ezelőtti válság elsősorban a devizahiteleseket érintette érzékenyen, ettől függetlenül az Eszközkezelő programjához a forint alapú jelzáloghitellel rendelkezők is csatlakozhatnak.

A program lényege, hogy a törvényi feltételeknek megfelelő adósok felajánlhatják megvásárlásra ingatlanjukat a NET-nek. A megvásárolt ingatlant az adósnak nem kell elhagynia, bérlőként az otthonában maradhat. Az állam tulajdonjog-bejegyzését szolgáló kérelem benyújtását követő 6. hónap első napja és a 72. hónap utolsó napja között az egykori tulajdonosnak joga van visszavásárolni az ingatlant.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Milyen ajánlatokat találhatunk még?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén összehasonlíthatjuk a négy takarékpénztár ajánlatait: pillanatok alatt átláthatjuk a megtakarítási időszak alatt felhalmozható összegeket, akárcsak az esetlegesen felvett hitelek főbb jellemzőit is.

Példánkban havi 20 ezer forintos megtakarítási összeg és 10 éves megtakarítási időt vettünk alapul. A futamidő végén szeretnénk igénybe venni a lakás-takarékpénztárak által nyújtott lakáshiteleket is. Az ajánlatok a következők:

  • Aegon: 7,6 millió forintos szerződéses összeg mellett 3 135 876 forintot takaríthatunk meg a 10 év alatt. A hitel THM-je 6,70 százalék.
  • Erste: Az ugyancsak 7,6 milliós szerződéses összeg mellett a 10 év alatt megtakarítunk 3 135 660 forintot, míg a felvett hitelünk THM-je 7,32 százalék.
  • Fundamenta: A 7,65 milliós szerződéses összeg mellett 3 135 777 forintot takaríthatunk meg. Bár a megtakarított összeg gyakorlatilag megegyezik a több ajánlatéval, a felvett hitel THM-je jóval kedvezőbb a többinél: mindössze 3,76 százalék.
  • OTP: Az OTP-nél valamelyest kisebb, csupán 7,5 milliós a szerződéses összeg. A megtakarított összeg itt is hasonló, 3 135 000 forint. A hitel THM-je 7,40 százalék.

Címkék:
net, nemzeti eszközkezelő, lakás takarékpénztár, lakástakarék törvény,