Ettől rettegnek a magyar családanyák: elkészült a jelentés

Pénzcentrum2017. május 4. 15:02

Gyermekeink pénzügyi tudatosságra történő nevelése nemcsak szülőként fontos, de egy ország érdeke is egyben. Így nem is csoda, hogy  magyar anyák kiemelten fontosnak tartják, hogy a gyermekek tervezetten gyarapítsák pénzügyi ismereteiket, ők otthon is nagy hangsúlyt fektetnek a pénzzel való helyes bánásmód átadására, tízből kilencen maguk is tanítják erre gyermekeiket.

Évente elkészíti Európai Fogyasztói Fizetési Jelentését az Intrum Justitia követeléskezelő cég. A felmérés alapján a nők több mint fele (azon belül is nagyobb arányban a rendszerváltás előtti időszak volt diákjai) látják úgy, hogy hasznukra vált volna, ha a pénzügyi alapismereteket már az iskolapadban el tudják sajátítani. A felmerésben szereplő anyukák több mint háromnegyede támogatja és kifejezetten előremozdító lépésnek tartja, hogy az utóbbi években egyre több pénzügyi ismeretet sajátítanak el a gyerekek a közoktatás keretein belül.

Tíz megkérdezett anyukából kilenc nem alapoz kizárólag az iskolákban átadott tudásra és a kerettantervben foglaltakra, hanem otthon is szívügyeként kezeli gyermeke pénzügyi ismereteinek gazdagítását. Az oktatásnak köszönhetően optimistán látják az édesanyák a jövőt. Csak minden tizedik megkérdezett anyuka gondolja csak úgy, hogy gyermeke rosszabb anyagi helyzetbe süllyed felnőtt korára, mint amiben jelenleg ő maga él.

Minden szülő életében a legfontosabb pillanat, amikor gyermeke végleg elhagyja a szülő házat. A megkérdezett anyukák közel fele tart attól, hogy gyermeke anyagilag nehézségekbe ütközik majd akkor, amikor eljön az ideje az első önálló ingatlan megvásárlásának. Ha el is tudnak költözni a gyermekek a szülői háztól, a megkérdezett anyukák elsöprő többsége (közel 90 százaléka) vélekedik úgy, hogy szükséges lesz gyermekét a továbbiakban is támogatnia anyagilag. Így talán nem is meglepő, hogy a megkérdezett anyukák havi megtakarításainak közel egyötöde a gyermekek későbbi megsegítésére irányul.

Címkék:
hitel, család, pénzcentrum.hu, megtakarítás, intrum justitia, pénzügyek,