Bővítik a havi kétszeri, ingyenes készpénzfelvételt: kik járnak jól?

Portfolio2017. április 27. 18:02

Tavaly tavasszal az alapjogi ombudsman kifogásolta, hogy pont azok jártak rosszul a havi kétszeri 150 ezer forintig ingyenes készpénzfelvétellel, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a segítségre. A gondnokság alatt állók ugyanis nem kaphatnak bankkártyát, az országgyűlés pedig a fióki készpénzfelvételeknél 2015 elején megszüntette az havi kétszeri ingyenes lehetőséget. A kormány most úgy döntött, hogy orvosolná a helyzetet.

Jövő januárban lép életbe Európai Uniós szinten a MiFID 2, amelynek célja a befektetők védelme mellett az európai pénz-és tőkepiacok átláthatóságának és stabilitásának javítása. A többnyire ennek implementálásáról szóló pénzügyi salátatörvényt nyújtott be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, de egy nem szorosan ehhez kapcsolódó területen is módosítanának:

A havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét indokolt kiterjeszteni arra az esetkörre, ha a számlatulajdonos, illetve a számla felett rendelkező nem kaphat bankkártyát.

A díjmentes készpénzfelvételre vonatkozó szabályozás 2014. február 1-je óta hatályos, 2015 januárjában azonban megszüntette az Országgyűlés azt a rendelkezést, amely ezt a lehetőséget a bankfiókokban is biztosítja. A gondnokság alá helyezettek, többnyire fogyatékkal élők és a demens betegek azonban nem kaphatnak bankkártyát, így az ingyenes készpénzfelvételtől elestek. Ráaádsul a bankok a szabályozás hatására megdrágították a fióki készpénzfelvételt, így pont a legelesettebbek kerültek még nehezebb helyzetbe.

Az alapjogi ombudsman tavaly hangot is emelt a gyakorlat ellen, melyet akkor még elutasított az NGM, mostanra azonban a jelek szerint változott a helyzet, és esetükben a fióki ingyenes készpénzfelvételt is lehetővé tennék.

Címkék:
készpénz, ATM, megtakarítás, készpénz felvétel, salátatörvény,