Itt a bizonyíték: van pénz a magyarok zsebében bőven

Pénzcentrum2017. március 8. 11:01

Harmadával nőtt a lakástakarékok szerződéses összege az elmúlt öt évben. A növekedés két okra vezethető vissza, egyre több pénzünk van, ráadásul a megtakarításokat is egyre hosszabb futamidőre vállaljuk be.

Az elmúlt években harmadával nőtt a lakástakarékok átlagos szerződéses összege a Fundamentánál. Míg 2012-ben alig több, mint 3 millió volt az átlagos szerződéses összeg, addig tavaly már a 4 milliót is meghaladta.

Egyre több pénz van az ügyfelek pénztárájában

 - mondta Morafcsik László, a Fundamenta vezérigazgató-helyettese. Emiatt többet is tesznek félre, ami értelem szerűen a megtakarítások összegénél is megjelenik.

A másik ok, hogy egyre hosszabb futamidejű megtakarítást választunk, az elmúlt öt évben 17 százalékról 32 százalékra nőtt a 8 és 10 év közötti futamidejű lakáskasszák aránya, vagyis kétszer annyian választják a hosszabb futamidőt.

Loading...

Egyre többen vannak az újrakötő ügyfelek is, míg korábban a lejáratkor 33 százalék indított új megtakarítást, addig tavaly ez már 43 százalék volt.

Több lakást építenek Magyarországon

Egyre többen szeretnének új lakást építeni, ami a kiadott építési engedélyek számában is látszik, tavaly már több engedélyt adtak ki, mint 2015-ben és további bővülés várható ezen a területen. A lakáskasszákat egyébként 6 százalékban fordítják építésre, ez idén és a következő években bővülhet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A többség (69 százalék) egyébként lakásvásárlásra fordítja a megtakarított összeget, felújításra 16 százalék, hitelkiváltásra pedig 9 százalék veszi fel a megtakarított pénzét.

Az idén 20 éves Fundamenta egyébként három lakástakarék összeolvadásából jött létre. Ez alatt
  • 2,2 millió szerződést kötöttek,
  • 900 ezer lakáscélt sikerült megvalósítani.
A szerződéses összeg 20 éve 750 ezer forintra, 10 éve pedig 2,3 millió forintra rúgott, ez emelkedett tavaly 4 millió forint fölé.

Mi az a lakástakarék?

  • A befizetéseink után 30 százalékos állami támogatás jár, évente 72 ezer forintig.
  • A megtakarítás futamideje 4, 5, 6, 8 és 10 év lehet.
  • A választott megtakarítási összeg havi 5 és 20 ezer forint között mozoghat. Ennél többet is befizethetünk, azonban erre már nem jár állami támogatás.
  • Egy személy csupán egy lakástakarék után kaphat állami támogatást, azonban a közeli hozzátartozók lakáskasszáját is felhasználhatjuk.

Ha a Fundamenta üzleti eredményeiről olvasnál, olvasd el a Portfolio cikkét.

Címkék:
lakás, lakáskassza, megtakarítás, lakástakarékpénztár, fundamenta,