Azt hiszed, semmit sem ér a szelfid? Van, ahol már ezzel is fizethetsz

Pénzcentrum2017. március 1. 20:01

Pozitívan értékelik a fogyasztók a virtuális valóság, valamint a szelfivel történő fizetés térnyerését. A jelentés, amelyhez több mint 3,5 millió közösségi média posztot elemeztek, arra az eredményre jutott, hogy a digitális tárcák érdeklik leginkább a fogyasztókat jelenleg, az elemzett - fizetéstechnológiáról szóló - nyilvános beszélgetések 75 százalékában legalábbis ez volt a téma.

A Mastercard ötödik alkalommal tette közzé tanulmányát, amelyben a közösségi médiában nyilvánosan elérhető beszélgetések tartalmát elemezték. A fizetés-technológiai fókuszú posztok vizsgálata során a szerzők több mint kétmillió olyan említést azonosítottak, amelyek a digitális tárcákhoz kapcsolódtak, ezek 84 százaléka a Twitter felületén volt elérhető. Az üzenetekből kiderült, hogy a fizetés mellett a vásárlók szívesen használnák digitális tárcájukat hűségkártyák vagy akár utazási bérletek tárolására is.

Az olyan új technológiák, mint a mesterséges intelligencia vagy a digitális személyi asszisztensek (mint például a Google Home vagy az Amazon Echo) szintén népszerű témák voltak 2016-ban. A tanulmány kimutatta, hogy különösen az utolsó negyedévben beszéltek gyakran a felhasználók arról, hogyan vásárolhatnak az újabb és okosabb eszközökkel.

Melyik témákkal foglalkoznak legszívesebben?

  • A fejlődő technológiák témájában a hordozható eszközökről esett a leggyakrabban szó, köszönhetően a technológiai és fizetési szolgáltatók együttműködéseiről szóló bejelentéseknek. Az ázsiai régióban például a vásárlók előszeretettel osztottak meg pletykákat arról, melyik digitális tárca milyen okoseszközbe lesz integrálható.
  • A digitális asszisztensek, a virtuális valóság és a mesterséges intelligencia szintén gyakran előkerülő téma volt az új fizetési lehetőségek között. Az észak-amerikaiak egyre többször beszéltek arról, hogy egy okos asszisztensnek adott utasítással még gyorsabban küldhetnek és kaphatnak pénzt mobilon keresztül.
  • A dolgok internete forró téma volt, különösen Észak-Amerikában és Európában, ahol a beszélgetések 44 illetve 36 százaléka erről a témáról szólt. A beszélgetések központjában az a folyamat állt, ahogy a dolgok internetéből a fizetések internete válik, és ez bármely okoseszközön elérhető lesz.

A technológia fejlődésével egyre több felhasználó tapasztalhatja meg a készpénzmentes világ előnyeit . Az idei tanulmányunk azt mutatja, hogy egyre nagyobb érdeklődésre tartanak számot azok az új vásárlási és fizetési megoldások, amelyek néhány éve még elérhetetlennek tűntek, mára viszont a mindennapjaink részét képezhetik.

Beszélgetéseik során a felhasználók újra és újra kiemelték, hogy az új technológiák és fizetési megoldások sikere attól függ, hogy ezek mennyire biztonságosak, mennyire védenek meg a lehetséges visszaélésektől. A magasabb szintű biztonságot nyújtó biometrikus és hasonló hitelesítések iránt a vásárlók közel fele (43%) mutatott érdeklődést. Az ezekről a megoldásokról szóló beszélgetések több mint felében hangsúlyos volt az ujjlenyomatos, az arcfelismeréssel működő vagy az érintéssel vezérelt azonosítás. Ez azért is lehet így, mert a vásárlók sokat panaszkodtak arra, hogy gyakran elfelejtik jelszavukat, vagy sok vesződséggel jár ezeknek megváltoztatása. Így komoly érdeklődés övezi azokat a hitelesítési megoldásokat, amelyek egyszerűek és lehetővé teszik, hogy ne kelljen jelszavakkal bajlódnunk.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az arcfelismerésről szóló beszélgetések két fő témája a Mastercard Identity Check és a Google Hands Free alkalmazása volt, valamint a Snapchat szabadalma, amely fizetési platformot építene a valósidejű szolgáltatásokba. Ezek gyakorlatilag azt teszik lehetővé, hogy a szelfinkkel tudjunk vásárolni.

Címkék:
vásárlás, fizetés, megtakarítás, szelfi,