Újabb fordulat Quaestor ügyben: botrányba fulladt a gyűlés

Pénzcentrum/Index.hu2016. augusztus 12. 16:03

Újabb fordulatot vett az eddig is botrányoktól szabdalt Quaestor-felszámolás: csütörtökön a Quaestor Financial Hrurira Kft. felszámolója kilátásba helyezte a cég egyszerűsített felszámolását, mivel állítása szerint nem jut hozzá azokhoz az iratokhoz, amelyek a cégvagyonra vonatkozó információkat tartalmazzák  - írja az Index.

Hitelezői gyűlést hívott össze csütörtökre a Quaestor Financial Hrurira felszámolásával megbízott Vectigalis Zrt., amelyen a felszámolási eljárás állásáról tájékoztatták azokat a károsultakat, akik korábban kárigény érvényesítésük fejében regisztrációs díjat fizettek be. Ezzel az opcióval azoknak volt érdemes élni, akik a normál kártalanítással sokat buktak volna, ezzel szemben reménykedhettek benne, hogy ha hitelezőként beszállnak a cégcsoport valamelyik tagjának felszámolásába, akkor az eljárás során feltárt cégvagyonból kártalanítják őket. A Hrurira esetében 4200 ügyfél fizetett be összesen 52 millió forintot a Vectigalisnak, a károsult kisbefektetők a korábbi kárigényük mellett ehhez is szeretnének hozzájutni - írja a lap.

A gyűlésen jelen lévő ügyvédnő szerint ugyanakkor egyszerűsített felszámolásra kerülhet sor. Ilyen eljárást akkor lehet kezdeményezni, ha valami okból nem állnak rendelkezésre a felszámolás szabályszerű lefolytatásához szükséges információk, jelen esetben főleg a cégvagyonra vonatkozó iratokról van szó, amelyek aztán a vagyon értékesítéséből származó kárkifizetések alapjául szolgálna.

A gyűlés végül botrányba fulladt: annak ellenére, hogy a rendezvény elején a felszámoló képviselői ígéretet tettek, hogy a károsultak minden kérdésükre választ fognak kapni, nagyjából a harmadik kérdésnél távoztak a pódiumról és az egymást túlkiabálva háborgó quaestorosok gyűrűjéből - írja az Index.

Címkék:
BOTRÁNY, megtakarítás, quaestor, quaestor botrány,