Erre vár sok Quaestor-károsult: 100 milliárd a tét

MTI2015. november 8. 09:02

A Befektető-védelmi Alapból (Beva) már kifizették a fiktív kötvényeket vásárló mintegy 32 ezer Quaestor károsult túlnyomó többségének a jogszabály szerint járó kártalanítási összeget, további kártérítésükre a Quaestor alapból, az Alkotmánybíróság (Ab) döntése után kerülhet sor, ami további közel 100 milliárd forintot jelentene az érintett körnek.

A Beva a fiktív kötvényt vásárló ügyfeleket kártalanítja 20 ezer euróig (mintegy 6 millió forintig), de csak ha a Quaestor Értékpapír Zrt.-től vásárolták az értékpapírt. A Beva-kártalanítás mértéke egymillió forintig száz százalék, egymillió forint felett az afölötti rész kilencven százaléka. Ez közel 32 ezer ügyfél számára összesen 88 milliárd forint kifizetését jelenti.

A kötvényesek kárrendezése július 13-án kezdődött. A Beva a honlapján közzétett adatok szerint október 21-ig több mint 86,2 milliárd forint kártalanítási összeget utalt át 31 113 ügyfél számára. A Quaestor károsultak kártalanításának mostani szakaszában a hiányzó kötvényeket pénzkövetelésként vette figyelembe a Beva, a vásárlásukkor kifizetett vételár képezi a kártalanítás alapját.

A Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjának (QA) korábban közölt adatai szerint a Quaestor kötvény károsultakat átlagosan 5,4 millió forint illeti meg, a kártalanítás jelenlegi szakaszában fejenként átlagosan 2,8 millió forintot fizet ki a Beva.

A Quaestor Értékpapír Zrt. (QÉP) által vezetett egyedi értékpapírszámlákon nem különíthetőek el egymástól a hiányzó és a valós kötvények, és az sem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy egy-egy befektető egy-egy tranzakció során valós kötvényt vásárolt-e. Ezért kötvénysorozatonként a Keler nyilvántartásában szereplő valós és az ügyfélnyilvántartásokban lévő összes kötvény aránya alapján határozták meg az egyes ügyfelek esetében a valós és hiányzó kötvények számát. A hiányzó kötvények aránya a különböző kötvénysorozatok esetében jelentősen eltér, van, amelynél nincsenek hiányzó kötvények, s olyan is, amelynél arányuk eléri a 86,24 százalékot.

A 6 millió forint feletti - 100 ezer euróig, mintegy 30 millió forintig terjedő - kártalanításra és a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-vel szerződött 497 ügyfél kifizetésére a Quaestor alapból, az Ab döntése után kerülhet sor, ami közel 100 milliárd forint összegű követelés sorsát dönti el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Ab-hez érkezett beadványok a Quaestor-ügy károsultjainak kártalanításáról áprilisban elfogadott törvényt támadják. Magánszemélyek a diszkrimináció tilalmára hivatkozva azt kifogásolják, hogy jelentős eltérések vannak a kártalanításban, a pénzintézetek pedig a jogállamiság, a tulajdon védelmére hivatkozva azt, hogy befizetéseikkel hozzá kell járulniuk a kárrendezési alaphoz.

A Quaestor Értékpapír Zrt. vállalati kötvénykibocsátásainak nagy része fiktív volt. A jegybank március 10-én függesztette fel részlegesen a társaság tevékenységi engedélyét, és felügyeleti biztost rendelt ki a szabálytalanságok miatt. Az ügyben nyomozás indult, amelyben március végén három gyanúsítottat, köztük Tarsoly Csabát, a cégcsoport vezetőjét letartóztatták.

Címkék:
megtakarítás, quaestor, károsult,