Pénzcentrum/MTI • 2015. október 27. 10:47
Piramisjáték szervezése miatt előzetes letartóztatásba helyeztek egy párt Spanyolországban, a vád szerint a gyanúsítottak 28 millió eurót (8,7 milliárd forint) csaltak ki mintegy 50 ezer áldozatuktól - közölték vasárnap bírósági források.
Nevük elhallgatását kérő illetékesek arról számoltak be, hogy José Manuel Ramírez és Maria Pilar Otero ellen csalás, bűnszövetkezetben való részvétel, valamint pénzmosás miatt emeltek vádat a spanyol hatóságok.
A pár könnyű és gyors pénzkereseti lehetőséget ígért az áldozataiknak, akik ennek reményében csatlakoztak az "Unetenet" nevű internetes hálózathoz, amely hivatalosan az adóparadicsomként ismert karib-tengeri Saint Vincent és Grenadine-szigeteken volt bejegyezve.
A hálózat működtetői arra bíztatták a csatlakozókat, hogy a hasznuk növelése érdekében szervezzenek be újabb befektetőket.
A tájékoztatás szerint az ügyben eljáró vizsgálóbíró szerdán döntött az előzetes letartóztatás elrendeléséről. Az eljárás a cég egy volt alkalmazottjának feljelentése nyomán indult meg, és az üggyel kapcsolatban eddig húsz embert hallgattak ki Spanyolország-szerte.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Ponzi-sémának is nevezett piramisjáték a befektetők naivitását kihasználó csalási rendszer. Hatalmas profitot ígérnek a befektetőknek, de a pénzeket valójában nem fektetik be, és a szédületes haszon által vonzott újabb befektetők pénzéből mindig az előző kör befektetőit fizetik ki. A rendszer egy idő után összeomlik a saját súlya alatt.