Kezdődik az iskola: hogyan adjunk zsebpénzt a gyereknek?

Pénzcentrum2015. augusztus 29. 16:01

Szeptember elsején kezdődik a tanév, a gyermekek az iskolában pedig az ebéd után könnyen elcsábulnak az iskolai büfében még egy pizzaszeletre, kakaós csigára vagy cukorkára. Így egy hónapban észrevétlenül is elkölthetnek több ezer forintot is a gyerekek. Érdemes ezért az iskolakezdés előtt átbeszélni velük a pénzköltés szabályait.


Családonként eltér, ki mennyi zsebpénzt ad a gyermekének, illetve hogy a zsebpénzen felül adnak-e kisebb-nagyobb összeget a diáknak arra az esetre, ha napközben megéhezik és vásárolna valamit az iskolai büfében. Néhány szülőt megkérdezve kiderült:

van, ahol a gyerek az összes zsebpénzét a büfében költi el, havonta akár 2-3000 forintot is.

A pénz ráadásul többnyire üdítőre, cukorkára, édességre megy el - olvasható a K&H Bank közleményében.

Ahhoz, hogy a fiatal minél korábban megtanulja a felelős költés szabályait, a szülőknek kell néhány szabályt lefektetni és betartatni.

  • 1. Év elején határozzunk meg a zsebpénz keretösszegét, és a gyermek életkorának megfelelően határozzuk meg azt is, hogy naponta, hetente, kéthetente vagy havonta adjuk-e oda a megállapított összeget. Minél fiatalabb a gyerek, annál inkább azonnal akarja elkölteni a pénzt, így az elején jobb, ha csak maximum egy heti zsebpénzt adunk.
  • 2. Döntsük el, a zsebpénzből kell-e a büféköltést is fedezni, vagy arra külön adunk valamekkora összeget. Első-második osztályban praktikusabb, ha a szülők megnézik az árakat, és egy hétre 2-300 forintot adnak legfeljebb büfézni.
  • 3. Tisztázzuk előre a gyerekkel azt is, körülbelül hány alkalomra lesz elegendő a pénze: például 300 forintból minden második nap vehet egy nápolyi szeletet vagy cukorkát. Ha még nehezen osztja be a pénzt, előre meghatározhatjuk, hogy csak hétfőn és szerdán, vagy mely napokon szabad az iskolai büfében vásárolni.
  • 4. Ha a diák már első nap elkölti a teljes összeget, azt semmiképp se pótoljuk. Ha éhségre hivatkozik, adjunk neki otthon készített szendvicset, limonádét, gyümölcsöt, de soha ne édességet. A gyerekpszichológusok szerint a negatív élmények szükségesek ahhoz, hogy a fiatal megtanulja, döntései következményekkel járnak.
  • 5. Az előre meghatározott összeget minden héten adjuk át akkor is, ha előtte nem költötte el a pénzt. Biztassuk arra, hogy ha nem vesz magának minden alkalommal cukorkát vagy üdítőt, hanem félreteszi a pénzt, azt összegyűjtve nagyobb összeghez is juthat, amiből valami drágább dolgot, akár játékot is vehet magának. Így megtanulja azt is, hogy egy távolabbi cél elérése érdekében lemondjon egy pillanatnyi jó dologról.
Címkék:
gyerek, zsebpénz, iskolakezdés,