Pénzcentrum • 2015. július 18. 20:30
A Quaestor-károsultak jó része fontos célokra tett félre, nem volt ez másként annál a nőnél sem, akinek szívműtétre kellene a pénze, amihez most nem tud hozzáférni. Mikor kaphatják meg a pénzüket a quaestorosok, és mit kell tenniük ahhoz, hogy megkapják a pénzüket?
- kiált fel az Nyugat-Magyarországon élő asszony, akinek nem elég, hogy hónapokon belül műtétre kellene mennie, idén akarták Budapestre küldeni továbbtanulni két nagy fiukat. Most minden veszélybe került.
- panaszkodott az asszony a Borsnak.
Mikor kaphatnak pénzt a károsultak?
Ez nagyrészt attól függ, hogy melyik alap kártalanítja az adott ügyfelet. A fiktív kötvények után 6 millió forintig (a kártalanítási szabályoknak megfelelően) a Befektető-védelmi Alap (Beva) fizet. Akinek viszont ennél nagyobb volt a kötvénybe helyezett megtakarítása, azt a Quaestor kártalanítási alap fogja kifizetni (30 millió forintig).
A valós kötvények után viszont teljes mértékben a speciális, külön erre a célra létrehozott alap fogja kártalanítani az ügyfeleket.
Lényeges, hogy a Beva-tól származó kifizetéseket most kapják meg az ügyfelek, míg a fennmaradó összeget a Quaestor Alap fogja kifizetni, ami akkor történhet meg, ha az alapnak sikerül pénzhez jutnia.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mit kell tennie az ügyfeleknek?
Az kötvényesek hamarosan megkapják a tájékoztató levelet azzal kapcsolatban, hogy milyen forrásból kapják meg a kártalanítást. Az első leveleket már hétfőn kézhez kaphatták, de hamarosan az összes ügyfél kezében tarthatja az értesítőjét. A károsultak Facebook csoportjában egyébként elégedetlenkednek a kötvényesek, ami elsősorban annak köszönhető, hogy egyelőre csak a Beva kártalanítást kapják meg, a Quaestor alap később fogja kifizetni őket.