Újabb milliárdos csalásra derült fény

MTI2015. április 23. 14:03

Vádat emeltek egy Gödöllői ügyvéd ellen, aki 2011 márciusától különböző módszerekkel csaknem egymilliárd forintot csalt ki ügyfeleitől - derült ki Pest Megyei Főügyészség szóvivőjétől.

Gyugyi Csilla elmondta, hogy a Gödöllőn ügyvédi irodát működtető férfinél többen adásvételi szerződésben szereplő vételárat, adótartozást, alapítvány létrehozására szánt pénzösszeget vagy egy-egy vállalkozás folytatásához szükséges biztosítékot helyeztek ügyvédi letétbe.

A vádirat szerint az ügyvéd ezeket az 1 millió és 15 millió forint közötti összegeket nem letétként, hanem a saját pénzeként kezelte.

2012-ben és 2013-ban már 3 millió és 150 millió közötti összegeket vett át ügyfeleitől, akiknek azt mondta pénzüket megforgatva magas hozammal adja majd vissza. A biztosíték általában egy színlelt letéti szerződés volt. Amikor azonban nem tudta kifizetni a korábban ígért magas hozamokat, hamis adásvételi szerződéseket készített. Az ügynek 48 sértettje van. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség ügyvédi visszaélés és zugírászat vétségével, valamint csalás és sikkasztás bűntettével vádolja a házi őrizetben lévő férfit - tette hozzá a szóvivő.

Címkék:
átverés, megtakarítás, ügyvéd,