Mégis kapnak pénzt a Quaestor károsultak?

Portfolio2015. április 2. 18:03

Lázár János mai sajtótájékoztatójában elmondta, hogy a DRB ügyfelek kártalanítása lezárult, és a Quaestor esetében is lehetséges valamilyen kártalanítás, igaz az ügyben résztvevő feleknek viselniük kell a következményeket.

A Buda-Cashnek 96 301 ügyfele volt, ebben benne van a DRB Bankcsoport 82 870 ügyfele is. Az OBA 73 573 betétest kártalanított a bankcsoportnál (az eltérés a két szám között abból adódik, hogy az 500 forint alatti betétállománnyal rendelkező ügyfeleket az alap nem kártalanítja).

31 832 fő érintett a Quaestornál. A kormány azt javasolja, hogy azt a 22 264 főt, akik legfeljebb 6 millió forinttal rendelkeztek a Quaestornál, teljesen, 100%-ig kártalanítsa a Beva.

A kormány ezt az álláspontot képviseli, ugyanakkor az erről szóló végleges döntést a BEVA igazgatóságának kell meghoznia.

A 6 millió forint alatti befektetéssel rendelkező ügyfeleknél tehát minden megoldódott. 6 millió forint feletti összeggel 9568 fő rendelkezett, ezen károsultak helyzetének rendezéséért mindent megtesznek. Lázár hozzátette, hogy a Quaestornál 210 milliárd forint értékben bocsátottak ki kötvényeket, ennek 30-50 százaléka mehetett kamatra. Azok, akik ebből a kamatból részesültek, az átlagosnál nagyobb kockázatot vállaltak és az átlagosnál jobban is kerestek, mintha egy szolidan működő bank ügyfelei lettek volna.

Elgondolkodtató, hogy milyen mértékben kell a bankoknak és a pénzügyi szektornak kártalanítania az olyan ügyfeleket, akik az átlagosnál nagyobb kockázatot vállaltak. Ezeknek az ügyfeleknek is viselniük kell a magasabb kockázat következményeit, ahogy azt állam és a pénzügyi szektor is teszi

- mondta el a miniszter.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Címkék:
megtakarítás, drb, quaestor,