A szülők fele nyit Start-papírszámlát

Magyar Nemzet2014. november 3. 08:59

Egyre több szülő veszi igénybe a babakötvényt, bár még mindig jóval többen vannak azok, akik érintetlenül hagyták az állam által kezdő tőkével ellátott számlát - írja a Magyar Nemzet.

A kincstár jelenleg közel hatszázezer Start letéti-számlát kezel. Ezek azok a számlák, amelyeket a kincstár automatikusan megnyit az állam által biztosított összeggel. Azok, akik meg is nyitják az értékpapírszámlát, már jóval kevesebben vannak. Az új babakötvény bevezetésétől 2013. december 1-jétől idén szeptember 30-ig a szülők 33 665 Start-értékpapírszámlát nyitottak. Ezeken az ügyfelek 2013. december 1. óta 4,2 milliárd forintot fizettek be, amely összeg az önkormányzatok, illetve az állami hozzájárulással együtt eléri az 5,7 milliárd forintot.

Mi az a Start-számla?

A gyermek életkezdéséhez könnyedén hozzájárulhatunk, ha Start-számlát nyitunk, amire rendszeresen pénzt fizetünk be. Ezzel segíthetünk a lakásvásárlásban, de akár az egyetemi tandíjat is összegyűjthetjük, így megúszva azt, hogy hitelfelvétellel kezdje a felnőtt életét a gyerek. Erről részletesebben korábbi cikkünkből tájékozódhatsz.

Ezért érdemes Start-számlát nyitni

Ugyan a Start-számlához nem férhet hozzá a szülő, csak a gyermek és ő is csak 18 éves kora után, mégis kiváló megtakarítási lehetőség a következők miatt:

  • Biztos reálkamatozás (3 százalékos)
  • 10 százalékos állami jóváírás
  • Adó, járulék és illetékmentesség
  • Ingyenes számlavezetés

 

Címkék:
babakötvény, start-számla,