Megvan, hogyan és mikor kártalanítja ügyfeleit a becsődölt takarék

Pénzcentrum2014. október 16. 15:05

A törvényben előírt 20 munkanapos kártalanítás során az ALBA Takarékszövetkezet betéteseinek 99 százaléka részére postázásra kerültek a személyre szóló elszámolások, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) ezzel egy időben átadta kifizető partnereinek a betéteseknek járó kártalanítás pénzügyi fedezetét jelentő 11,7 milliárd forintot. 131 betétes kifizetése OBA-n kívüli okokból még tisztázásra vár.

A kártalanítás megkezdését követően az OBA 13 094 ALBA betétes részére postázta a kártalanítási elszámolást és utalta át a kifizetések fedezetét a Magyar Posta, illetve a kifizetésben résztvevő takarékszövetkezetek részére. Az összes érintett, szám szerint 13 225 ügyfél döntő többsége már fel is vehette a legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő (31 396 000 forint) kártalanítását.

A mintegy tízezer főt kitevő, legfeljebb 2,5 millió forint megtakarítással rendelkező magánszemély számára a Magyar Posta szeptember 29-től kézbesítette a kártalanításokat. A Takarékszövetkezet további 2043 ügyfele a kézbesített személyre szóló elszámoló levélben értesülhetett arról, hogy ütemezetten melyik takarékszövetkezeti kifizető helyen és mikortól várják a pénze fölötti további rendelkezését.

131 kártalanításra jogosult betétes esetében jogi eljárások szükségesek az OBA kártalanítás végrehajtásához, jellemzően hagyatéki ügyek, gyámhatósági, valamint zárolt (pl. hitelfedezetbe vont) betétek.

Címkék:
takarékpénztár, megtakarítás, oba, kártalanítás,