Pénzcentrum • 2014. február 1. 12:20
Akik január 20-áig igényelték bankjuk fiókjában vagy netbankon keresztül, azok mától havi kétszer ingyenesen vehetnek el készpénzt 150 ezer forintig. Az ügyfelek körülbelül 80 százaléka élt a lehetőséggel. Aki lemaradt, még regisztrálhat a bankjánál, de csak következő hónaptól élhet az ingyenességgel.
A lakossági számlák 40 százalékánál igényelték az ügyfelek a díjmentes készpénzfelvételt, ami azt jelenti, hogy 80 százalékuk élt a lehetőséggel (átlagosan két számlával rendelkezik egy ügyfél). Ők így mától havi kétszer, összesen legfeljebb 150 ezer forintig díjmentesen vehetnek fel készpénzt. Akik lecsúsztak az igénylés végső határidejéről, azok minden hónap 20-áig regisztrálhatnak bankjuk fiókjában vagy netbankon keresztül a következő hónap elejétől életbe lépő kedvezményre.
Nem lesz trükközés
A nagyobbik kormánypárt kemény üzenetek sorát küldte a bankoknak, ugyanis szerintük több olyan ATM is létezett, ahol legfeljebb 50 ezer forintot lehetett felvenni, amivel az ingyenes készpénzfelvételt akarták kijátszani.
Mint kiderült, valóban nem minden bankautomatánál lehetett 50 ezer forint feletti összeget felvenni. A Bankszövetség úgy fogalmazott csütörtöki közleményében, hogy az ATM-ek "döntő részben ma is megfelelnek ennek a feltételnek", de az egységesítés jegyében ajánlást tett arra, hogy minden bankautomatánál legalább 100 ezer forint felvételét biztosítsák.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A bankok tehát lenyelték a keserű pirulát, pedig mint írják: "az ATM készpénzfelvételi limitek kialakításakor a szakmai, biztonsági szempontok kifejezetten az alacsonyabb limitek beállítását indokolnák". Az intézkedés az elektronikus fizetések terjedése ellen hathat, a készpénzhasználat ösztönzésén keresztül a szürkegazdaságot és az adóelkerülést támogathatja, emellett a bankoknak évi körülbelül 15 milliárdos pluszterhet jelent.