Ezernél több autója van, mégsem örül annyira

MTI • 2012. február 16. 19:36

Elítélte Hollandiát az Emberi Jogok Európai Bírósága, mert hagyta, hogy a jogosítványának ellopása után egy éven át jogellenesen használják egy autós személyazonosságát: 1737 gépkocsit írtak a nevére.

A felperes, Steven Benito Romet élete valóságos rémálommá változott: több, ezekkel az autókkal elkövetett szabálysértés és baleset miatt indítottak ellene eljárást, különböző, a gépkocsikkal kapcsolatos adókat róttak ki rá, több pénzbüntetéssel sújtották és végül börtönbe zárták, mert nem fizetett.

Ráadásul elesett a családi pótléktól is, a hatóságok ugyanis a számtalan nevén szereplő kocsi láttán úgy döntöttek, hogy nem szorul rá.

Romet 1995 novemberében bejelentette, hogy ellopták a vezetői engedélyét, de a hatóságok csak 1997-ben érvénytelenítették az okmányt. Ezalatt a tolvajok 1737 autót írattak a nevére.

1996-ban Romet hiába kérte a különböző hatóságokat, hogy intézkedjenek. A holland hatóságok 2004-ben elutasították, hogy felelősségre vonják a hamis bejegyeztetések elkövetőit, arra hivatkozva, hogy túl sok idő telt el azóta, hogy eredményes nyomozást lehessen folytatni az ügyben.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az európai bírók nem végleges döntésükben úgy ítélték meg, hogy "Steven Benito Roment jogosítványa érvénytelenítésének a lopás bejelentése után történt elmaradása, aminek következtében ismeretlenek jogellenesen használták a személyazonosságát, a magánéletbe való +beavatkozásnak+ tekintendő".

A strasbourgi székhelyű bíróság 9000 euró (2,6 millió forint) erkölcsi jóvátétel megfizetésére ítélte Hollandiát.

Címkék: