Meghalt a bankbetétes: 50 milliót vett fel a trükkös hagyatékcsaló

Pénzcentrum2011. március 9. 16:02

Többrendbeli lopás, csalás és okirat hamisítás miatt folyik eljárás egy felsőzsolcai nő ellen, aki többek között egy elhunyt nő megtakarításait vette fel egy bankfiókban. Utánanéztünk, hogy mennyi mindent kellett hamisítania az 50 millió felvételéhez -írja a police.hu.


Egy felsőzsolcai nő most házi őrizetben van. Ott várja tárgyalását, okirat hamisítással és többrendbeli lopással vádolják. Házi őrizetét is egy orvosi igazolással érte el, ami nem javallja előzetes fogva tartását.

A hagyatékkal kapcsolatos bűncselekménynek a kivitelezéséhez nem kevés hamisítási munkát kellett elvégeznie, ugyanis a bankok erre vonatkozó szabályzata igen szigorú. A bankszámla információihoz sem férhetett hozzá, mindaddig, amíg nem igazolta, hogy ő az örököse az ott található pénzösszegnek. Így valószínűleg pontosan tudhatta már a munka megkezdése előtt, hogy nagyobb összeg ütheti a markát.

Ahhoz, hogy információhoz, vagy magához a magszámlához hozzáférjünk jogos örökösként több papírt is be kell mutatnunk. Épp azért kell írásban bemutatni minden okiratot, mert nem értelemszerű még egyetlen gyerek esetében sem az öröklés. Hiszen ezt felülírhatja egy végrendelet. Amíg nem tisztázott az öröklés a bank csakis a közjegyzőnek adhat ki információt.

Elsőként informálnunk kell a bankot a számlatulajdonos haláláról, a bank

a) halotti anyakönyvi kivonat, holtnak nyilvánító jogerős bírósági végzés, halál tényét megállapító jogerős bírósági végzés eredeti példányának bemutatásával és fénymásolatának kézhezvételével,

b) közjegyző által hagyatéki eljárás lefolytatása keretében küldött megkeresés, nem jogerős végzés kézhezvételével, vagy

c) a számlatulajdonos halálát állító írásbeli bejelentésből értesülhet.

A számlatulajdonos halálának bejelentéséig semmilyen kötelezettsége sincs.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Miután ez megtörtént, a hagyaték átadásának egyik előfeltétele, hogy az örökös elfogadható tartalmú és formájú eredeti, a jogszabályi előírástól függően

a) jogerős és végrehajtható hagyatékátadó végzést vagy

b) jogerős és végrehajtható öröklési bizonyítványt vagy

c) jogerős bírósági ítéletet vagy

d) ezekkel egyenértékű külföldi okiratot az arra vonatkozó külön szabályoknak megfelelően bemutasson -írja az OTP szabályzata.

Csak ezek után férhetünk hozzá az örökölt számla információihoz, vagy az összeghez.

Címkék: