Már a milliomosoknak is luxus a nyugdíjba vonulás!

Pénzcentrum2009. január 9. 12:00

A pénzügyi és gazdasági válság bizony a kitömött pénztárcájúakat sem hagyta érintetlenül, egy novemberi felmérés szerint 30 százalékkal csökkent például az amerikai milliomosok vagyona. Nem is meglepő ezek után, hogy minden harmadik úgy gondolja, később megy nyugdíjba, mint ahogy azt eddig tervezte.

A Spectrem Group által megkérdezett, legalább egymillió dolláros pénzügyi vagyonnal bíró 750 háztartás 55 százaléka aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy elegendő eszköz áll-e a rendelkezésére az életszínvonala fenntartásához az előttük álló években.

A novemberi felmérés eredményei szerint azon családok 45 százaléka, melyek eredetileg az elkövetkező 5-10 évben nyugdíjba szerettek volna vonulni, most elhalasztják ezen tervüket, az öt éven belül visszavonulást tervezőknek pedig 38 százaléka gondolja úgy, hogy tovább fog ennél dolgozni.

A felmérést készítő cég vezetője szerint ezen véleményükön akkor változtatnának a megkérdezettek, ha a pénzügyi piacokon drámai fordulat állna be, és ismét jelentős megtakarításra tennének szert a családok, de erre meglehetősen kicsi esélyt lát. Ilyen helyzetben nem marad más hátra, mint a takarékoskodás, és a nyugdíj elhalasztása.

Címkék: